Kecskés Sándor szerk.: Az országos mezőgazdasági kiállítások és vásárok története 1881-1990. (Budapest, 1996)

Tanulmányok - FEJÉR LÁSZLÓ: Vízügyi kiállítások (lektor: Szálai György)

A gépipari, építőipari és vízügyi intézmények közös kommunális fejlesztései kiemelt figyelmet kaptak. A vízellátás, vízkezelés, szennyvízátemelés új gépészeti berendezései, a vízművek automatizálására kialakított megoldások a szakemberek körében nagy érdeklődést váltottak ki. Mindezek mellett megkülönböztetett figyelmet szentelt a kiállítás a vízgépészeti tevékenység eredményeinek is. A víz­ügyi szolgálat ebben az évben jelentős nagyberuházást fejezett be. A Békési Duzzasztómű átadásával egy időben már zajlottak az évtized másik nagy komplex létesítményének, a Kiskörei Vízlépcsőnek építési munkálatai. így a kiállításon helyet kapott ez utóbbi műtárgy makettje és az építkezés egyes munkafázisainak fotódokumentációja. A „vízügyes" kiállítási tevékenység mindezideig legmozgalmasabb esztendejének tekinthető az 197l-es év. A városligeti nemzetközi vásáron való részvétel mellett az OVH ebben az esztendőben avatta fel a hosszú távon állandónak szánt szentendrei Vízügyi Kiállítást, s ugyancsak 1971 őszén volt Budapest a házigazdája a Vadászati Világkiállításnak. A felsoroltak közül új helyszínnek számított Szentendre. Az OVH Vízgazdálkodási Tröszt kezdeményezésére kialakított húszezer négyzetméteres kiállítási szabadtér az országban az első bemu­tató terület volt, amely egy népgazdasági ágazat céljait volt hivatva szolgálni. Az önálló Vízügyi Kiállítás teret kívánt adni annak, hogy a beruházók és a felhasználók, a gyártó és a kivitelező szervek képviselőivel közvetlenül találkozva kicserélhessék tapasztalataikat, megbeszélhessék műszaki-gaz­dasági problémáikat. A szentendrei Vízügyi Kiállítás nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket. Jóllehet, a vízügyi szellemi és tárgyi export főleg a közel-keleti és afrikai országokba az 1970-es évek­ben fejlődött ki, a kül- és belföldi partnerek körében nem sikerült igazán „bejáratni" a kiállítást. A vízügyi exporttevékenység kibontakoztatását célozta a városligeti BNV vízgazdálkodási kiál­lításának összeállítása is. Noha a nemzetközi vásár ekkoriban már a külföldi cégek egyre bővülő seregszemléjévé vált, a vízügyi szellemi export első eredményeinek hátterében az államközi megál­lapodások álltak. A magyar vízimérnökök tervei és irányítása nyomán Mongóliában ivóvizet szolgál­tató kutak létesültek, a világ különböző országaiban pedig új öntöző- és vízellátó rendszerek épültek. A vízügyi szolgálat leglátványosabb bemutatkozása azonban 1971 szeptemberében a Vadászati Világkiállításon történt. A kőbányai kiállítási helyszínen az immár hagyományosnak mondható vízügyi szabadterületen létrehozott bemutató mellett az OVH bekapcsolódott „Az ember és a természet kap­csolata" című tematikus kiállítási programba is. A szolnoki vízügyi igazgatóság (komoly költséggel) megépítette egy középhegységi vízgyűjtő élethű terepmodelljét, amely érzékeltetni kívánta a látogatóval, miként rendezhető egy-egy terület úgy, hogy a talajvédelem, a termelés, a vízgazdálkodás, az üdülés és a turisztika szempontjai egyeztetetten és összehangoltan érvényesüljenek. Tanulságos eset volt, hogy a modell építése alig fejeződött be, az addigi tartós hőséget felváltó lehűlés heves záporai már próbára tették a berendezés vízvezető elemeit. A főpróba sikerült, az erózió sem a felületét, sem a medreket nem károsította, jóllehet, a modell anya­ga az építés óta eltelt rövid idő alatt alig ülepedhetett meg. Ez volt az első alkalom, amikor a műszaki-fejlesztési eredmények és a dolgozók által az újítómoz­galom keretében benyújtott újítások és találmányok együttes bemutatására sor került. További új vonása volt ennek a kiállításnak, hogy számos ágazaton kívüli vállalat és kutatóintézet jelent meg kiál­lítóként, széles körben érzékeltetve a vízgazdálkodás ipari hátterének fejlődését. Az 1979-es esztendő nemcsak a BNV-n való részvétel szempontjából volt jelentős a vízügyi kiál­lítások történetében. Az OVH vezetése elfogadta a moszkvai rendezők meghívását, és nemcsak vál­lalataival, hanem a vízügyi ágazat egészének bemutatkozásával vett részt a „Melioráció 79" elne­vezésű szakkiállításon. A szovjet mezőgazdaság leromlott állapotában a rendezők meliorációs „mini világkiállítás"-t szerveztek az intenzívebb tapasztalatcsere és a technológiai megújulás érdekében. Az OVH és a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium által toborzott magyar kiállítók - bár nem a legmodernebb technikát mutatták be - az érdeklődő szakemberek körében elismerést arattak. Az 1980-as évek BNV és OMÉK kiállításai a vízgazdálkodás számára immár menetrendszerűen zajlottak le. Általános gyakorlattá vált, hogy az OVH egyre kevésbé tartott igényt a vízügyi szolgálat tevékenységének átfogó bemutatására, viszont az ágazathoz tartozó igazgatóságok, intézetek, építő vál­lalatok, regionális vízművek vezetőitől elvárta, hogy cégeikkel részt vegyenek a BNV vízgazdálkodási kiállításán. így aztán egyre inkább azok a vállalatok vitték a kiállításon a vezető szerepet, amelyek

Next

/
Thumbnails
Contents