Kecskés Sándor szerk.: Az országos mezőgazdasági kiállítások és vásárok története 1881-1990. (Budapest, 1996)

Tanulmányok - FEKETE LAJOS: Sertéstenyésztési kiállítások (lektor: Kovács József)

"középnehéz iparisertést" gazdaságosan lehetett 150 kg-ig hizlalni, és sok, elég érett, színes húst szolgáltatott, hiszen olyan fajtákból "gyúrtam össze", amelyeket - a fehér sertésektől eltérően - soha világos hússzínre nem szelektáltak. A húsipar - sajnos - inkább vállalta az egykor híres magyar szalámi minőségének romlását, ezzel az exportlehetőség beszűkülését, mint azt, hogy megszervezze ennek a hibridnek az igényekhez mért üzemi előállítását. Az 1985. évi, 70. Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállításon - lényegében - a korábbihoz hasonló volt a sertéskollekció. Feljegyzésre kívánkozik, hogy a rangos díjak mindegyikét termelőszövetkezeti tenyészsertések kapták. Az is újszerű, hogy a sokféle lapály-fajta helyett itt már az egy: "magyar lapály" szerepel. Az utolsó, sorrendben a 71. és egyben a korszakot is záró "Nemzetközi Mezőgazdasági Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár" megrendezésére 1990-ben került sor. A gazdasági és politikai rendszer megváltozása még ezen a kiállításon alig volt érezhető: a valamivel több magánvállalkozás, a régi vállalatok részvénytársaságokká, a takarmányozási és biotechnikai üzemek korlátolt felelősségű társaságokká, betéti társaságokká alakulása jelezte, hogy a magyar gazdaság gyökeres átalakulás előtt áll. A mezőgazdasági nagyüzemek - állami gazdaságok, termelőszövetkezetek - még változatlan "felállásban" szerepeltek. Ami a kiállítás sertésrészlegét illeti, itt elsősorban a díjak elnevezése, ill. a díjazás rendszere mutatott az előbbiekhez képest változást: miniszteri vándorserleget kapott Módos Imre magángazdálkodó (Bihartorda) a sertéstenyésztésben elért kimagasló eredményeiért, OMEK nagydíj plakettot pedig a KA-HYB Rt. (Kaposvár) a sertéstenyésztési eredményeinek bemutatásáért. Az is szokatlan, hogy az állatok elismeréséül négy nagydíjat osztottak ki, és ebből csak egy jutott a magyar nagyfehér fajtának (Rákóczi Tsz., Kisvárda), a többit már "új" fajták kapták. így a pietrain (Béke Tsz., Tiszacsege - ISV Rt.), a duroc (Egyetértés Tsz., Mezőfalva - ISV. Rt.) és - ami különösen szokatlan - egy keresztezési termék: a Városföldi Állami Gazdaság pietrain x duroc kansüldő csoportja. Ez utóbbit azért részesítették ebben a magas kitüntetésben, mert fehér hússertéssel - mindenekelőtt a magyar lapály kocával - párosítva kifejezetten új: "korszerű tőke-típusú" végterméket produkál, amely 130-150 kg-os súlyig hizlalható számottevő zsírosodás nélkül, sok húst ad és kitűnő konstituciója révén takarmányértékesítése is kiváló. Ezt a "terminál-kant" nyilvánította a Földművelésügyi Minisztérium 1992-ben államilag minősített fajtának. A nemesítők Fekete Lajos, Ballá Ferenc, Gódor József és Hausenblasz József voltak. A kiállítók közül szám szerint is kiemelkedtek a KAHYB rendszerben tenyésztők, de számottevő elismerésben részesültek azok a tenyészetek is, amelyek a HUNGÁHIB, az ISV és a TETRA-S rendszerhez tartoztak. Jellemző, hogy a 25 aranyérmes kollekció közül csak 12 volt rendszerhez nem tartozó, önálló tenyészet. E kiállítás kapuinak zárásával alapvetően új korszak vette kezdetét - olyan, amelyre a nagyüzemek túlnyomó többségének privatizálása és ennek nyomán a birtokviszonyok gyökeres megváltozása lett a jellemző.