Kaposi Zoltán: Uradalmak, földbirtokosok és birtokforgalom a Dél-Dunántúlon a 19. században - Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 14. (Budapest, 2019)

5. Birtokforgalmi változások a kapitalizmus kialakulásának idején (1850-1918)

Jelentős méretű vétel volt (bár csalá­don belül maradt) Széchenyi II. Imre és felesége, gróf Andrássy Mária által Imre apjától, Dénes gróftól megvá­sárolt 4642 holdas somogyvári ura­dalma, amely háromnegyedrészben a feleség tulajdonába került.430 Az 1860-as évek közepén az ország más részein is hatalmas uradalmakkal rendelkező és később számos hazai ipari, kereskedelmi és banki szer­vezetben pozíciót szerző őrgróf Pallavicini Ede a Schmidegg gró­foktól szerezte meg a Kapos folyó mellett található Mosdós, Gölle Kercseliget határában lévő 5000 hol­das nagybirtokát.431 Érdekes módon a többi, arisztokraták általi birtokvétel inkább csak egy-egy falut érintett, legtöbbnyire meglévő uradalmaikat akarták a szomszédos föl­dek megvásárlásával kikerekíteni, esetleg a családi osztozkodásnál volt plusz földekre szükség. Ilyen volt például, amikor 1899-ben gróf Széchényi Aladár a saját lábodi és rinyatamási birtoka melletti Somssich Ödön-féle 514 holdas kadarkúti földeket vette meg, s csatolta hozzá uradalmához.432 (A Széchényiek egyébként gyakori földvásárlók voltak: a vizsgált időszakban hat birtokvásárlá­sukról van tudomásunk.) Hasonlóan gondolkodhatunk Zichy Ödön gróf 1894. évi birtokvételéről is, amikor a zákányi uradalommal határos beleznai földek­ből vett 3000 holdat, s ezzel együtt már 12 000 holdas nagybirtokkal rendelke­zett. Az 1861 előtt a herceg Esterházyakhoz tartozó iregi uradalom Somogyba eső részén lévő Som falu többször is gazdát cserélt: előbb a gróf Viczay csa­lád vette meg, majd az Esterházyak visszavásárolták, ezt követően 1869-ben Schossberger Wilhelmé lett.433 Az egyértelműen látszik, hogy számos közne­mesi vagy középbirtokosi birtok is az arisztokratáké lett a vizsgált korszakban. Jól mutatja a folyamatot, hogy 1886-ban még az OMGE alapító Bodonyi Luk­ács híres és jól kezelt 1010 holdas pamuki birtoka is 40 000 forintért gróf Szé­chényi Imre tulajdonába került.434 Az ekkor 72 éves Bodonyi évi 13 000 forin­tos életjáradékot kapott, megtarthatta pamuki lakóházát, s néhány járandóság­hoz hozzájutott (lótartás, kocsitartás tb.).435 Adatainkat összesítve azt mond-13. kép: Gróf Zichy János (1820-1911) 430 Ez egy bonyolult családon belüli birtokátadás volt. Lásd: Széchényi (1933): 116. 431 Ujváry (1914): 336. 432 Széchényi (1933): 129. 433 Aradi (2013): 252. 434 Bodonyi Lukács 1902-ben halt meg, Pamukon temették el. Lásd: Köztelek, 1902. 11.19. 435 MNL OL P 623. Széchényi család levéltára. X. kötet, Fasc. 7., No. 25. 95

Next

/
Thumbnails
Contents