Kaposi Zoltán: Uradalmak, földbirtokosok és birtokforgalom a Dél-Dunántúlon a 19. században - Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 14. (Budapest, 2019)
3. A földtulajdon-változások mintázatai (1780-1850). Esettanulmányok
fajták kikísérletezésében, nyugati növények meghonosításában és terjesztésében, szakmai tanácsadásban is élenjáró gazda volt Országh Lajos. A földesúr a hajdan Czindery által épített, ma is meglévő klasszicista kúriában élt. Országh Lajos halála után 1914-ben (mivel fia már korábban elhunyt) özvegye az uradalmat eladta Kämmerer Ferenc somogyi és baranyai földbirtokosnak, aki korábban a nem messze lévő Kastélyosdombón gazdálkodott. Országh II. Lajos a 19-20. század fordulóján a Baranya Vármegyei Gazdasági Egyesület elnöke volt. Ez az egyesület a reformkori kezdemények után 1872-ben szerveződött újra, s élt egészen a második világháború végéig. Alapvető célja: „Tanulmányozni és megismerni a vármegye mezőgazdaságának minden ágát és a hitelviszonyokat, figyelmeztetni a közösségeket a hiányokra és a fejlődést gátló akadályokra, javaslatot tenni azok orvoslására, illetve elhárítására.”190 Ilyen probléma a 19. század vége felé több is akadt, gondoljunk csak a század végi filoxérajárványra, avagy az agrárár-depresszió okozta gazdasági változásokra. A dezséri Országh família esetéből néhány következtetés mindenképpen levonható. Az egyik, hogy a török utáni kétszáz év nem tűnik olyan időszaknak, ahol a földrajzi különbségek megakadályozták volna a különböző térségek nemessége társadalmi és gazdasági kapcsolatainak fejlődését. A külső migráció mellett a belső mozgások mindenképpen közelebb hozták a Dél-Dunántúlt az északi vidékekhez. A másik, hogy az áttelepedés nem állt meg egy személynél, hiszen az Országh család példája azt mutatja, hogy pár évtized alatt tucatnyi nemesi felvidéki família - akik rokonsági és ezen keresztül sokszor vagyonjogi viszonyban voltak velük - követte a déli területekre a dezsérieket. A harmadik pedig az, hogy az áttelepült nemesség jó fél évszázad alatt beilleszkedett az itteni nemesi társadalomba, közülük a legtöbben a tisztviselői és egyházi pályákon mozogva váltak elfogadott személlyé. 3.2. A tudatos birtokszerzés politikája. Boronkay József birtoképítő törekvései a 18-19. század fordulóján Második esetünk a dél-dunántúli birtokrendszer egy különleges formájába vezet be bennünket. Említettük már, hogy voltak Somogybán olyan hatalmas kiterjedésű birtokkomplexumok, amelyek a 16-17. században nagyon sok tulajdonosi ágon éltek tovább, főleg a háborús események következtében oldalágakon öröklődtek. Ezek között az egyik fontos birtokhalmaz a tóti Lengyel családhoz kötődik. A Lengyel család ősi birtokai a Balaton északi és déli partjai mellett feküdtek, legfontosabb központjuk Lengyeltóti mezőváros volt, de a háborús időkben sikerrel védték az északi birtokközpontjukat, Szigligetet is. Somogybán lévő családi birtokaik a 18. században mintegy 38 000 holdat tettek ki. A családi birtokokkal nem is volt baj, hiszen férfiágon örökítve sokáig teljesen megszokott módon működtek. A család azonban a török időkben egy 190 Márfi (1989): 138. 46
