Kaposi Zoltán: Uradalmak, földbirtokosok és birtokforgalom a Dél-Dunántúlon a 19. században - Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 14. (Budapest, 2019)

6. A birtokváltozások mintázatai (1850-1918) Esettanulmányok

konysága sem volt túl nagy. Még nagyobb csapást jelentett a háború befejező­dése utáni körülbelül egyéves időszak. Az 1918-ban hazatért és szinte önjáróvá vált volt katonák hatalmas „vadászatokat” rendeztek a vadasparkban, kora­beli leírás szerint szinte életveszélyes volt ebben az időben belépni az erdőbe. A szarvas- és őzállományt szinte teljesen kiirtották. A Tanácsköztársaság alatt némileg normalizálódott a helyzet, mivel a hatóság begyűjtötte a fegyvereket. Somogyszobon is megalakult egy munkástanács Fazekas József vezetésével, de erőszakos események nem történtek.579 A háború, illetve az azt követő viharos idők után sor került a Nagyatádi Szabó István nevével fémjelzett földreformra, ami természetesen a Hohenlohe­­földeket is érintette. Az 1920. évi földreform mellett súlyos csapás volt a vagyonváltság fizetési kényszere is, amelynek megoldása általában különböző méretű földek átengedése volt. A korábbi, mintegy 20 000 holdas területéből a herceg is kénytelen volt leadni: 1924-re mintegy 2300 holdat veszített el a nagybirtokos. A kaszái uradalom területe (1925) Falu Szántó Kert Szőlő Rét Legelő Erdő Összes terület Somogyszob 876 9 15 443 359 3 259 5 082 Inke 2 711 3 5 323 257 1 508 4 913 Iharos 181 1-123 13 590 933 Szenta 11--104 435 4 424 5 069 Bolhás 247 11-266 407 695 1 678 Összesen 4 026 24 20 1 259 1 471 10 476 17675 Forrás: a Gazdacímtár (1925) 266-286. adatai alapján szerkesztve A birtokpolitikai változások következtében 1925-ben már csak 17 675 hol­das terület volt a hercegé. Látható, hogy a legnagyobb terület Somogyszobon, Szentán és Inkén volt, hozzájuk képest Bolháson és Iharosban lényegesen kisebb földdel rendelkezett. Bolhás birtoklása viszont egy érdekes történet. A föld valójában a Bolhási Mezőgazdasági és Ingatlanforgalmi Rt. nevére volt bejegyezve, de az utolsó holdig a herceg bérelte. Valójában az rt.-ben a saját emberei voltak, akik azonban csak papíron voltak tulajdonosok, hiszen a her­ceg földjéről volt szó.580 A két világháború között az agrárárak esése, a mezőgazdaság alacsony jöve­delmezősége természetesen az uradalmat is érintette. Túl nagy volt a birtok, magas az állandó költségek összege, az adó, így nem véletlen, hogy új bevé­teli források után kellett nézni. A tulajdonos az 1920-as években a birtokré-579 Jankovich (1936): 17-18. 580 Nagy-Nagy (2004): 40. 127

Next

/
Thumbnails
Contents