Szirácsik Éva: Gazdálkodás a Koháryak Nógrád vármegyei központú birtokain (1647-1731) - Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 13. (Budapest, 2017)

VIII. Gazdálkodás a természetbeniekkel

séges mennyiségnél általában a szénakészlet nagyobb volt, tehát jelentős szénakészletet vihettek át a birtokokon a következő évre.

Koháry II. István birtokán az 1731. évi haláláig szarvasmarhákat, szamarakat, sertéseket, bárányokat és kecskegidákat is följegyeztek. Koháry András birtokán mindeközben csak sertésekről vezetett számadást a tiszttartó. Koháry II. István halálát követően a Koháry András által örökölt birtokon már szarvasmarhákat, kecskegidákat és bárányokat is számba vettek a sertések mellett. Az állatok közül inkább a fölösleges és idős állatokat adták el. A csak egy évben rögzített vajat teljes egészében Koháry II. István konyhájára küldték.

A méhkasok száma 1731-ben Koháry András birtokán inkább major eredetű volt, csak néhány kast szedtek be dézsmaként a parasztságtól. A kaptárszám mérsékelt csökkenése az elhullással magyarázható. A két Koháry birtokain legelő juhokról és lovakról viszont egyáltalán nem található ilyen jellegű kimutatás.

A szeszes italok készletét a bor, az égettbor és a pálinka alkotta. Noha a két Koháry birtokain is kimutathatóak voltak, mégis a közös családi birtok kocsmáiban tarthatták és forgalmazhatták azokat. Az 1724. évi birtokcsökkenés következtében a Koháryak kezéből kikerült a gyöngyösi borvidéken húzódó zálogbirtokrészük, valamint a szécsényi uradalmukhoz tartozó két kocsmájuk. Ezt követően a többi szeszes italtól eltérően a pálinka mennyisége nagyban emelkedett, bár a bor dominanciája mindvégig megmaradt. A készletek fogyását már csak pénzben követte a tiszttartó.

Összességében tehát jól látszik, hogy a három birtoktípus közül a legjelentősebb természetbenivel Koháry II. István országbíró birtoka rendelkezett, de Koháry András birtokához képest is csak szerényebb, gabonán és szeszes italon alapulónak értékelhetjük a közös családi birtokot a természetbeni számadások alapján. A természetbenieket alig értékesítették. Főként a gabona és a széna esetében körvonalazódik igen markánsan, hogy sem az uradalom működése, sem pedig a földesúri célokra fordított természetbeni nem volt viszonylag jelentős, ezért a következő évre számottevő maradványt őrizhettek meg. A készletezés szelleme vezette tehát a gazdálkodást. Mindezek miatt fordulhatott elő, hogy a birtokok lakosságának pénzbeli kötelezettsége, a természetbeniek pénzben történő megváltása fontosabb cél lehetett a természetbeni kötelezettségek behajtásánál.

270