Szirácsik Éva: Gazdálkodás a Koháryak Nógrád vármegyei központú birtokain (1647-1731) - Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 13. (Budapest, 2017)

I. A felhasznált főbb források

utasítást próbáljuk az alábbiakban rekonstruálni olyan módon, hogy az elkészült urbáriumok eltéréseire is fölhívjuk a figyelmet. Az egyes uradalomrészek urbáriumait külön füzetekbe vették fel. Az egyes ura­dalmakat nem nevezték meg, azt a szakirodalom és a rendelkezésünkre álló for­rások alapján rekonstruáltuk.32 A füzeteknek rövid általános bevezetővel kellett kezdődniük, amely tartalmazta a következő adatokat:- az adott uradalomhoz tartozó falvak neveit (a települések felsorolása az 1718. évi összeírásban nem található),- az összeírás keltének évét (a gyöngyösi uradalom esetében a települések ur­báriumai elején rendszerint feltüntették a pontos dátumot is),- az uradalom tulajdonosának nevét (ha Koháry II. István volt a kizárólagos tulajdonos, akkor ezt mindig megtették, ha a család közösen bírta a jószágot az országbíróval, akkor nem, s megkülönböztették Koháry Farkas fiainak fü­­leki uradalmát is, hogy ne keverhessék össze Koháry II. István füleki birtok­részével). Az általános bevezető után következtek az uradalmakhoz tartozó települések és puszták egymást követő úrbéri összeírásai. Elsőként megállapították, hogy az em­lített hely falu, mezőváros vagy puszta volt-e. A lakott helyek esetében közölték, hogy melyik vármegyéhez tartozott. Olykor megjegyezték, hogy az adott hely mekkora hányada illette a Koháryakat. A települések esetében az urbárium jól láthatóan két részre oszlott, mégpedig egy táblázatba foglalt összeírásra és egy szöveges részre. A táblázatba jegyezték le a településen található családfők adatait. A táblázat teljesen elmaradt Szé­­csényhalásziban33 és Varsányban34, mivel nem voltak összeírható családfők, vagy csak egy jobbágy élt ott, de az sem az országbíró részén. Igyekeztek minden férfit összeírni a robot, a munkaerő, a gazdaságok teherbíró képessége miatt, s nem utolsósorban a gazdálkodás folyamatosságának biztosítása érdekében. A táblázatokba kerültek tehát a családfők nevei a gazdaságukban élő férfiakéval, akiket egyéves kortól írtak össze. A nős családtagok esetében az élet­kort nem adták meg, csak azt, hogy házasok, illetve hány éves gyermekeik voltak. Jelölték, hogy ki milyen rokonsági fokban állt a családfővel, ilyenkor a neve mellé írták, hogy a családfő fia, mostohafia, bátyja, öccse, unokája, veje, esetleg melyik rokonának fia volt. Ez valamennyi település összeírásában megtalálható. A házhelyük méretére is kíváncsiak voltak. A telekre vonatkozó adatok azon­ban nem kerültek be Adács, Visznek és Hort összeírásába, miközben Gyöngyös 32Szirácsik, 2007. 33 Koháry II. Istvánnak Szécsényhalásziban csak két házhelye volt, amelyeken korábban két job­bágy lakott, de mindkettő meghalt, kis árváik maradtak, akiket nem is írtak össze. 34 Varsányban Koháry Farkas fiainak részén egy jobbágy lakott, Koháry II. István részén pedig senki. 17

Next

/
Thumbnails
Contents