Takáts Rózsa (szerk.): „A' gasdasági kormány - írta egy aradi” - 1830. Bartosságh József (1782-1843) kézirata a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban - Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 12. (Budapest, 2014)

Tekintetel a magyar hazánk gazdasági velejére

pipát, kotsit, lovat, paripát, kutyát, de még majmot is vesz, mert noha az egyik mint a másik értékjében hol hamarább hol lassabban, némelykor egészlen is veszendő, mégis egyharmad részt nem árt a gyönyörködtető summából ilyenekre költeni, midőn szabad, de tanátsos is az harmadik részét egészlen mulatságra, utazásra, ajándékra vagy amint tetzik elkölteni, de tsak úgy és azon rendben, amint előadtam. -Nemhogy a fiatal gazda, alig lépp jószágába hátulrul kezdje a költést, és meg nem fontolván a léte és életfolytatására való szükségesseket, nem ügyelvén jószága gyarapodására, és elő nem látható esetekre való oltalom és bátorság fundusa (reserve fond) hátratétele nélkül, czifraság kényesség vagy mulatságokba verje pénzét, mert akkor az I-ső Tőkét és a 11-dikát, tudnilik a Forgó Kapitálist tekintetbe nem vévén könyen megeshetik, hogy rövid idő alat szép öröksége füstbe menyen és amidőn az szomszédja együgyü élete módja mellet szerez és meggazdagszik, ő sequester concursus273 alá esik. De még a kényes életet, a luxust elkerülvén szorgalmatos iparkodást és pallérozott gazdaságot folytattni kívánván, megtörténhetik, hogy minden tudománya, kitalálmányok behozása mellet; anyira jutt, hogy adósságok kifizetésére és betsülete megtartására Jószága egyik része, sokszor a fele, eladásával tsak megmentheti magát, hiába ditsekszig az illyen gazda aval, hogy a megmaradott része az általa belé vertt investitum274 által pénzül betsültettvén ma többet ér, mint az egész ért, midőn általvette, hiába számolja fel, hogy az eladatott részbül még az öreg atyáról maradott adósságokat is fizetet ki, mert ezen talán tsak negyedrésze azon az áron keltt el, amelyen az egész megvétetett. Ha az ilyen úr nemzetségének utolsó ága és szoros rend szerént nem tartozik valakinek jószágot hagyni? nem bánom - nyugasztalja magát képzeletekéi, amint tetzik, és élje boldogan utolsó napjait; de ha tsak egy személy is vagyon, kinek bátor jövendőséget szerezni köteles, ha vagyon, akivel jót tenni, szabadabb helyeztetésbe gazdagsága általtétettni, szive öröme vagy lelkiismerete kiványa, annak bátran meg merem mondani, hogy a gazdaságba földet, az az tőke kapitálist vesztegettni; dupla, sőt calculaltatthattlan kár. -Azért nem kell a második, tundiillik a forgó kapitálisba avatkozni, még az első, a tőke tudnillik rendbe és bátorságba nintsen. - Fontolva és meggondolva kell pénzt kamatra felvenni, hogy építsünk, selem birkát vegyünk, technikus vagy más speculatiót kezdjünk. Tudom én azt, hogy jól elérányozott pálinka, sörrfőzés, hizlalásai együt sok percentumot275 hozhat 273 sequester concursus, másutt sequestrum concursus - Csődeljárás alatti bírói vagyonzár. 274 investitio - befektetés, investitum - beleköltött anyagiak, beruházás 275 percentumot - százalékot • 74 •

Next

/
Thumbnails
Contents