Beck Tibor: A filoxéravész Magyarországon. (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 10. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 2005)
IV. A védekezés országos szintre emelése (1881-1889)
teljhatalommal ruháztatikföl mindent elkövetni, amit jónak lát a Phylloxera terjedése ellen. A társulat tagjai egy-egy hektár szőlő után egy frankotfizetnek a közös pénztárba, melyből azután a Phylloxera-invasio alkalmával minden költségfedeztetik: nevezetesen a szőlők kiirtása, elégetése, azok fölkapálása, körülsánczolása, a károsított birtokos kárpótlása stb. Ily heroikus eljárás által a kór, különösen ha ez még csak elsőkorszakábati van, bekeríttetik, s miután kömyös körül az egészséges szőlő is kiirtatott rendesen el is folytatik."- ismertette a francia szőlősgazdák összefogását a Természettudományi Közlöny már 1870-ben. A későbbiekben gombamód szaporodtak a magyar szaksajtóban az ilyen külföldi szerveződésekről szóló rövid beszámolók. 222 A magyar szőlősgazdák tehát az 1880-as évekre már működő nyugat-európai példákat felhasználva alapíthatták meg a maguk filoxéra elleni védegyleteiket, melyek lényegében a fentiekben vázolt alapelvek alapján kezdték meg tevékenységüket. Amint már említettük, az 1888. év első felében tartott pécsi mezőgazdasági kiállításhoz kapcsolódó filoxérakongrcsszuson e példák hatására a pécsi és a Somló-hegyi gazdák szövetkezetek alapítását határozták el a kártevő elleni védekezés összehangolására. Ennek a kezdeményezésnek folytatásaként került sor az OMGE megbízásából a következő év augusztusában négy neves magyar szakértő (Horváth Géza, Lónyay Ferenc, Molnár István és Kosinszky Viktor) franciaországi tanulmányútjára, melynek során feladatuk a francia védekezési módok tanulmányozása és hazai viszonyokra való alkalmazhatóságuk megállapítása volt. Az Atzél Péter földbirtokos által vezetett küldöttség majd százoldalas tanulmányban számolt be franciaországi tapasztalatairól, amelynek lényege az volt, hogy a védekezés eszközeiben alapvető változtatást nem javasoltak. Az egyetlen, de annál lényegesebb kivételt, a direkt termő fajták felhasználásának leghatározottabb ellenzése jelentette. 223 Nyugat-curópában ugyanis ekkorra már, hosszas viták után, lényegében kikristályosodtak a filoxéra elleni védekezés módszerei. A szőlőbirtokosok célja a kötött talajú területeken már mindenhol az volt, hogy döntő részben szénkénegezcses gyérítéssel - néhány ritka helyen irtással vagy árasztással - mindaddig termőképcs állapotban tartsák a régi ültetvényeket, amíg a régi európai fajtákat a megfelelő amerikai alanyokra átoltva új, a kártevőnek immár ellenálló ültetvényeket nem tudnak létrehozni. (Ez alól csak Németország volt kivétel, ahol az éghajlat miatt igen lassan terjedt a kártevő, ezért az irtással és fertőtlenítéssel folytatott védekezés is eredményre vezetett.) Az immúnis homoki területektől eltekintve Magyarországon is ez volt a helyzet. Ekkortól tehát a már kidolgozott eljárások pontos és hatékony végrehajtása volt a védekezés legfőbb feladata. Ezért a küldöttség tagjai a filoxérafelügylők számának jelentős növelését, azaz az egy szakemberre jutó ellenőrzött szőlőterület radikális csökkentését javasolták a védekezés hatékonyabbá tétele érdekében. 224 Az 1880-as évek végén a fő kérdés tehát már az volt, hogy a meglévő eszközök hatékony alkalmazása képes-e a pusztulás folyamatát oly mértékben lassítani, hogy a magyar szőlőbirtokosságnak és a kormányzatnak elég ideje maradjon a rekonstrukció hatalmas feladatára való felkészülésre. 222 T. K. 1870. 295. p. 223 Jelentés, 1889. 68-70. p. 224 Jelentés, 1889. 70. p.
