Beck Tibor: A filoxéravész Magyarországon. (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 10. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 2005)

III. A filoxéra elleni védekezés kialakulása (1872-1881)

új ültetvények - a figyelem egy időre ismét a direkt termők felé fordult, de miután a hibrid alanyok segítségével sikerült ezt a kérdést megoldani, ezek a fajták végleg háttérbe szorultak.

65 Nagyobb reményekre jogosította fel az európai szőlőtermesztőket a Vitis aestivalis és a Vitis riparia faj, amelyeknek felhasználásával végül is sikerült úrrá lenni a legyőzhetetlennek tűnő veszedelmen. A Vitis aestivalis fajhoz tartozó szőlőkkel folytatott kísérletek biztató eredményeket hoztak. Legnevezetesebb fajtái - Cunningham, Herbcmont, Norton s Virginia és a valamennyi közül leginkább bevált Jacquez - direkt termőként és alanyként is jobban megfeleltek, mint a Labrusca fajták, s boraik is megfelelőbbek voltak a hagyományos európai ízlés számára. A leginkább megfelelő szőlőfajtáknak azonban a Vitis riparia fajták (Solonis, Clinton, Taylor) és két vitatott származású fajta, a York-Maidera és az Othello bizonyultak. A kártevő feletti győzelem eszközét végül is az európai szőlőfajtáknak az ezekből a fajtákból, illetve az aestivalis fajtákból előállított hibrid alanyokra való oltása jelentette, mert az ilyen oltványokból álló ültetvényekben a filoxéra már nem volt képes nagyobb mérvű pusztításra. A kísérletek során ugyanis bebizonyosodott, hogy ezeknek a fajtáknak az ellenálló képességét nem pusztán az európai szőlőfajtákénál erősebb és dúsabb gyökérzetük okozza, hanem alapvetően az, hogy tömörebb és fásabb gyökérszerkezetük hatékonyabban tud ellenállni a kártevőnek, amely - az európai fajtákkal ellentétben - nem képes azt a gyökér belső szerkezetéig átlyukasztani, s így a gyökérzet egészét elpusztítani. Az amerikai fajokra az elsők között felfigyelő francia szőlőbirtokos, Laliman két évtized munkájával egy húszpontos rendszert állított fel a filoxérarczisztens tulajdonságok mérésére. Ez alapján a leginkább ellenállóak a Riparia Portalis, a Rupestris du Lot (Monticola), a Rupestris metallica és a Riparia glorie de Montpellier fajok voltak, míg az eurázsiai fajok ellenálló képessége gyakorlatilag a nullával volt egyenlő. A megfelelő alanyfajták kiválogatása óriási munka volt, amelyet jól jellemez, hogy az Országos Phylloxéra Kísérleti Állomás által 1881-ben telepítésre ajánlott tucatnyi fajtából az évtized végére már csak alig néhányat szaporítottak az állami anyatelcpeken.

66 Az oltványszőlők telepítése azonban két újabb problémát vetett fel, amelyeket - mint ahogyan a későbbiekben látni fogjuk - Magyarországon is csak az első telepítések tapasztalatainak figyelembevétele után, újabb nehézségek árán sikerült megoldani. Az első probléma lényege abban állott, hogy a filoxérának ellenálló oltványok a felhasznált amerikai alanyoknak a talajhoz és az éghajlati adottságokhoz való alkalmazkodóképessége (adaptációja) szempontjából több csoportra oszlottak. Hiába volt ellenálló egy alany a kártevővel szemben, ha nem tudott jól alkalmazkodni a talajadottságokhoz, és ezért az ültetvény kipusztult, vagy olyan csekély termést hozott, hogy művelése gazdaságtalan volt.

67 Ezzel a problémával minden rekonstrukcióra készülő borvidéknek meg kellett küzdenie. (Balatonfüreden pl. a mészköves, száraz, sekély talajon az első - Jacquez és Herbcmont alanyra oltott - új ültetvények csak tengődtek.) A megnyugtató megoldás csak akkor vált lehetségessé, amikor a szőlőhegyeken helyben elvégzett kísérletek alapján az agrár-szakigazgatás már borvidékenként bevált alanyokat tudott ajánlani a szőlők felújítására készülő gazdáknak. (Magyarországon a szakminisztérium 1883-ban állíttatta össze a különböző borvidékekre ajánlott fajták jegyzékét.) tó Az amerikai szőlőfajtákról bővebben lásd Molnár, 1890. 9-36. p., Dezső, 1893. 13-19. p. 66 Az amerikai alanyokról bővebben lásd Horváth, 1881. 17-28. p., Roboz, 1892. 13-29. p. Teleki, 1927. 30-55. p. <>7 Az amerikai alanyok alkalmazkodóképességéről bővebben lásd Szilágyi-Treitz, 1905. 13-15. p. Roboz, 1892. 29-48. p.