Beck Tibor: A filoxéravész Magyarországon. (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 10. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 2005)

VI. A filoxéravész következményei a szőlő- és bortermelésben

VI. FEJEZET A filoxéravész következményei a szőlő- és bortermelésben A kötött talajú ültetvények pusztulása, a szőlőterületek topográfiai átrendeződése A filoxéravész hatására a magyarországi szőlőterület nagyságában bekövetkezett változások vizsgálatakor kiindulási pontnak a Keleti Károly nevével fémjelzett statisztika adatait tekintjük. Ezek szerint a felmérést készítők 1872-1873-ban a történelmi Magyarország területén 335 873 hektár magyarországi és 21 871 hektár erdélyi, összesen tehát 357 745 hektár szőlőterületet regisztráltak.

330 A minisztérium által közzétett hivatalos adatokból a vizsgált időszakra vonatkozólag a következő kép bontakozik ki előttünk. Magyarország és Erdély ültetvényterületeinek nagysága 1872 és 1896 között 357 745 hektárról 202 865 hektárra csökkent, ami közel 154 880 hektárnak (a teljes szőlőterület több mint 40%-ának) pusztulását jelentette. A filoxéra kártétele az egyes években, illetve területenként azonban ennél jóval nagyobb volt, tekintve, hogy 1896-ig évről évre egyre jelentősebb mértékben került sor újratelepítésekre, az Alföldön pedig teljesen új ültetvényeket is telepítettek. A minisztérium adatai sajnos nem adnak teljesen megbízható képet a tcrülctcsökkcnés folyamatának egészéről, ugyanis 1890-ig a vészlepett szőlőket is beleszámították az ültetvények területébe, ekkortól viszont nem. Ennek következtében az a hamis kép alakulhat ki bennünk, hogy 1884-ig egyáltalán nem pusztított a filoxéra, 1885 és 1890 között csak elhanyagolható mértékben csökkent a szőlőültetvények összterülete, ezután viszont egy év leforgása alatt egyszerre közel 57 000 hektárt pusztított cl a kártevő. Ezért a minisztériumi adatsorok elemzésekor akkor járunk cl helyesen, ha ezt az 57 000 hektáros területcsökkenést az előző öt-hat (1885-1890) év alatt bekövetkezett pusztulás számlájára írjuk.

331 (Mindebből az következik, hogy erre az időszakra jutó pusztítás egy évre vonatkozé) mértékét nem tudjuk pontosan megállapítani.) Az elkövetkező évek a folyamatos, ugyanakkor erőteljesen változó nagyságrendű (1892-93: 22 731 hektár, 1893-94: 6258 hektár, 1894-95: 16 977 hektár) pusztulást hoztak, s a tcrülctcsökkcnés 1895-ben érte el legn a gyobb k it e rj e dés ét. A vészlcpett szőlők teljes pusztulása védekezés nélkül kb. öt-hat év alatt zajlott le, szénkénegezéssel viszont lassítani lehetett az ültetvények megsemmisülését. Ezért a még termő területek nagysága csak az 1890-cs évek közepére csökkent a kétszázezer hektárt alig meghaladó mélypontra.

332 (Az 1896-os szőlőfelújítási törvény megjelenésének és a hatékony védekezési módok elterjedésének hatására felgyorsuló ültetvénytelepítés már a törvény megszületésének évében éreztette hatását, ezért az 1895-ös év jelentette a szőlőterületek zsugorodásának maximumát, míg az 1896-os esztendő e folyamat fordulópontjának és a területnövekedés kiindulópontjának tekinthető.) >G Keleti, 1875. 34. p. " Statisztika, 1895-1896. 29-30. p. a Statisztika, 1895-1896. 31. p.