Fehér György: A mezőgazdaságügyi kísérletügyi állomások szerepe a dualizmuskori agrárfejlődésben (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 9. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 1994)
II. Mezőgazdasági kísérletügy Magyarországon - A., Kezdetek, szervezeti felépítés, költségvetés
kereskedelmi niiniszter egy parlamenti vitában is utalt erre: „ Magyar - óváron /.../ már régebben létezik olyan állomás, melynek a közönség nagy hasznát nem igen veszi, daczára annak, hogy többször hozatott köztudomásra, hogy minő módon és mily olcsón lehet ott vegyvizsgálatot eszközölni." 1 Külföldi példákból is láthattuk, hogy ott a hasonló típusú intézetek létesítésében a gazdasági érdekképviseleti szervezetek /gazdasági egyesületek, egy-egy feldolgozó iparág/ jártak élen. Elsősorban nekik volt szükségük az említett állomások minőséget ellenőrző, hitelesítő kontrolljára. Magyarországon ekkor a műtrágyák, 82 az erőtakarmányok felhasználása, továbbá a fémzárolt vetőmagvak értékesítése még csak kezdeti stádiumban volt. Ráadásul a hazai élelmiszeripar képviselői /elsősorban cukor- és szeszgyárak/ sem látták okvetlen szükségét létesítésüknek. Végül is a gazdasági, piaci helyzetben beállott változások kényszerítenek ki a kísérletügyi állomások megszervezésének szükségességét. Jó példa erre a 70-es évek közepétől jelentkező üloxéria veszély elhárítására 1880-ban megszervezett Phylloxéra Kísérleti Állomás. Ebben némi szerepet talán Herman Ottó is játszott, aki 1880 tavaszán a parlament elé terjesztett határozati javaslatában követelte egy ,, földmívelési, borászati és szőllészeti kísérleti állomás" felállítását. Francia és német példákra hivatkozva fejti ki, hogy ott a szőlészeti kultúra terjesztésére létesült magánintézetek tágabb környezetükben - így Magyarországon - is éreztetik pozitív hatásukat, ezért állami támogatásban is részesülnek Ezt a mintát Magyarországnak is követnie kellene javasolta Herman Ottó. 83 A kortársak és az utókor az állomások kiépítésének lassú ütemét - hivatkozással a külföldi példákra - a magánkezdeményezések hiányában vélték megtalálni, véleményünk szerint alaptalanul. Ugyanis a hazai gazdasági egyesületek és különböző érdekképviseleti szervezetek döntő többségükben nem voltak olyan pénzügyi helyzetben, hogy vállalják az intézetek létesítésének és fenntartásának terheit. Éppen ellenkezőleg ők is krónikus tőkehiányában szenvedtek A magyar élelmiszeripar - a malomipar kivételével - olyan fejlődési szakaszban volt, amikor még nem tudott áldozni ilyen célokra, és talán még nem is volt rászorulva ezek kutatási eredményeire, hiszen a piaci verseny még nem kényszerítette erre. A példaként felhozott, és Magyarországnál fejlettebb országok gazdasági egyesületeinek anyagi ereje, az élelmiszeripar / cukor-, sör-, szeszipar stb,/ színvonala felülmúlta az otthon tapasztalatakét, és így az ő érdekeit is szolgáló állomások fenntartására tudtak áldozni. A hazai körülmények között a kísérletügyi hálózat kiépítésének és működtetésének összes terhét az államnak kellett vállalnia. Hogy azután a későbbiek során a fentnevezettek továbbra sem vették ki részüket az intézetek fenntartásából, ezért már jogosan érheti őket az elmarasztaló kritika. Nyugat-Európában ugyanis az állami és a különböző más szervezetek között a kísérletügyi állomások „üzemeltetésénél" a teherviselésnek sokkal igazságosabb elve érvényesült.
