Pintér János - Takács Imre szerk.: Termelőszövetkezettörténeti tanulmányok 3. (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 8. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 1976)

II. A Valkói „Új Élet" Mezőgazdasági Termelőszövetkezet története

A különbségek a települési viszonyokban is jelentkeztek, még a „gazdák" között is. Külön laktak a jobbmódúak és külön a szegények. „Arról még szó sem lehetett, hogy a gazdagyerekek szegény lányt vegyenek feleségül. Egy vagy két esetben fordult csak elő, hogy gazdagabb lányt vett el egy szegényebb fiú. Olyan esetben, ha a gazdalány nem kellett valamilyen oknál fogva a gazdafiúknak, és minden áron férjhez akart menni" - így emlékezik vissza Gelybó András. A szegények gyerekei nem tanulhattak tovább. Fiatalon dolgozni kellett menni. A falu életére erősen ható egyház engedélye nélkül pedig nem is mehettek, esetleg csak a vitézek és hadirokkantak gyerekei. A szegények sorsa keserves volt. Elmehettek napszámba az uradalomba, sommásnak Fejér megyébe vagy a gazdákhoz. A gazdáknál a napszámbér alacsony volt. A legtöbb esetben nem is napszámot fizettek, hanem kisegítették fogattal a szegényparasztokat és ezért három kapás nappal vagy négy kaszás nappal kellett fizetni. „A fizetés idejét ők határozták meg. A fogatnapot pedig azután adták, miután a maguk munkáját elvégezték. így mindig megkésve került a szegényebbek vetőmagja a földbe. Ez aztán meglátszott a terméseredményeken is, ami jóval elmaradt a gazdáké mögött" — mondja Gelybó András. Ugyancsak ő mondja el a következőket is: „Az 1882-es tagosításnál is a jómódúaké lettek a legjobb földek. A szegényebbek a rosszabb minőségű, hepehupás, víz és szél eróziónak kitett területeket kapták. E területeket még ma is „zsellér földnek" nevezik." A cselédek sorsa sem volt irigylésre méltó. Reggel korán a gazda keltette őket. Hatkor kezdődött a munka és napnyugtáig tartott. Az évi kommenció a következő volt: 18 q gabona, 1200 öl cseléd föld, egy kevés pénz fertályonként, napi 1 liter tej, tüzelő, sertésés baromfitartás. Lakásuk egy szoba és négy családnak egy közös konyha. A sok gyerek miatt nagyon szegényen éltek. Mint korábban láttuk, a község területének majdnem felét erdő foglalja el. A valkói erdőgazdaságot 1867-ben alapították. Az alapító okirat szerint az erdő jövedelme az államé, a vadászati jog pedig a mindenkori államfőt illette meg. Az erdészet a gödöllői koronauradalomnak részét képezte. Ipari létesítmény a felszabadulás előtt csupán egyetlen volt a községben: báró Schossberger birtokán működő, s a tulajdonát képező szeszgyár. Ez az üzem kis kapacitással dolgozott, s ezért mint munkaalkalom nemigen jöhetett számításba. Az iparban dolgozó lakosságot inkább a budapesti és környéki gyárak foglalkoztatták. A szolgáltató kisipar régi múltra tekinthet vissza. A céhek idejében már voltak Valkón kisiparosok. A II. világháború idején 9 cipész, 6 kovács, 4 bognár, 3 asztalos, 3 ács, 3 kőműves és 4 fodrász élt a községben. Az iparosok a helyi lakosság szükségletem túl más piacokra is termeltek. A környék szinte valamennyi kirakodó vásárán megjelentek termékeikkel. A lakosság további szükségleteinek kielégítésére két vegyeskereskedés, egy szatócsüzlet, egy hentesüzlet és öt kocsma volt magántulajdonban. A Hangya Szövetkezetnek is volt egy boltja.