Pintér János - Takács Imre szerk.: Termelőszövetkezettörténeti tanulmányok 3. (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 8. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 1976)

I. A Rábacsanaki „Kossuth" Mezőgazdasági Termelőszövetkezet története

a víz adta a több termést. Ezekkel a tagokkal nem akarok vitatkozni, inkább engedjék meg, hogy pár szóval bizonyítsak. A nem öntözött területen 150 q, az öntözött területen 250 q termett holdanként. A nem öntözött terület 1 holdja 6.700 Ft termelési értéket adott, az öntözötté 11.300 Ft-ot, így az öntözött területen holdanként 4.500 Ft-tal több bruttó jövedelem képződött. Ez egymagában még nem bizonyítja azt, hogy gazdaságos volt az öntözés, mert mondhatják, hogy a ráfordítás is több volt. A tények viszont azt bizonyítják, hogy az öntözött területen 1 q répára 0,36 munkaegységet, míg a nem öntözött területen 0,46 munkaegységet fordítottunk. Az 1 kh-ra eső tiszta jövedelem az öntözött területen 3.800 Ft, a másiknál csak 2.000 Ft. Ilyen értelemben többet kell törődnünk a többi növények termelésével is, vagyis elemezni kell a jövőben még jobban termelésüket, vagyis azt, hogy mi mennyibe került, egyes terményeinkre mennyi költséget fordítunk. Csak ilyen ismeretek birtokában tudunk az elkövetkezendő időben hatékonyabban gazdálkodni. Ennek feltétele viszont, hogy számvitelünk mindig naprakész állapotban legyen. Röviden még csak annyit szeretnék megemlíteni, hogy növényeink túlnyomó részét drágán termeljük meg, kivéve a cukorrépát. A költségeket csökkenteni kell, mert csak így lesz nagyobb a jövedelmünk." A hatvanas évek közepén még sok problémát okozott a termények betakarítása. Ez derült ki az 1965. évi augusztus 12-i vezetőségi jegyzőkönyvből, mely szerint: „A búza betakarításánál sok volt a szemveszteség, ha csak másfél q-t számolunk is egy holdra, akkor 300—400 ezer Ft a veszteség. Most már termelni tudunk, de betakarítani még nem tanultunk meg. Ez vonatkozik a szálastakarmányok betakarítására is. Szálastakarmány termésünk viszonylag jó volt, mégis félő — főleg ha későn tavaszodunk — hogy hiánnyal fogunk küzdeni. Mi ennek az oka? Egyrészt az, hogy főleg kocsisaink nem becsülik meg a közösen begyűjtött takarmányt. Másrészt súlyos veszteségeink vannak a nem megfelelő tárolás következtében. A betakarított termés jóminőségű volt, de a kazlazásra nem ügyeltek és ennek következtében több lucernakazal fenékig ázott. Ilyen rossz minőségű szálastakarmánnyal nem tudunk abrakot megtakarítani, nem tudunk hízó és növendék szarvasmarhánál jó fejlődést, megfelelő súlygyarapodást elérni és több tejet termelni, egy megoldás van: úgy kell megőrizni a betakarított termést, mint azt egyéni korunkban tettük. Az erőgépeink száma elég, de ehhez még munkagépeket kell vásárolnunk. Nincs megfelelő mennyiségű kombjánunk, sem bálázónk és ezért van ez a nagymértékű veszteség." 8. Az állatállomány alakulása és annak szerkezeti változásai E korszakban a szövetkezet állatállományára a növekedés jellemző. Az állattenyésztésben központi helyet foglal el a tehenészet, marhahizlalás és sertéshizlalás. Törődtek a tenyésztői munkával is. 1964-ben külön vezetőségi ülés tárgyát képezte az a téma, hogy 2—3 szimmentáli bikát kell vásárolni a régi bikák helyett. Kocáikat intenzív fehérhús kocákra cserélték le. A szarvasmarháknál a tbc-mentesítést csak az utóbbi években kezdték meg. A teljesen minőségi állomány kialakítása csak részben sikerült. A marhahizlalás viszonylag nagy volumenben történt.