Pintér János - Takács Imre szerk.: Termelőszövetkezettörténeti tanulmányok 3. (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 8. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 1976)
IV. A Litkei „Kossuth" Mezőgazdasági Termelőszövetkezet története
A gazdálkodási és pénzügyi nehézségek ellenére a tagok nagyobb része folyamatosan résztvett a közös munkában. Ez azzal magyarázható, hogy a tagok egy része bízott a közös erejében, a kibontakozás lehetőségében, a tagok "másik részének viszont egyedüli jövedelemszerzési lehetőséget jelentett a szövetkezet. A munkaerőgazdálkodás jellemző adatainak alakulását a következő táblázat szemléleti. A termelőszövetkezet 1960-tól 1966-ig jövedelemelosztási módszerként a hagyományos munkaegység-rendszert alkalmazta. A munkaegységek jóváírása a „Munkaegységkönyv" munkanormái alapján — az évek során a helyi adottságoknak megfelelően módosítva, illetve kiegészítve — történt. A munkaegységrendszer az átszervezést követő átmeneti időszakban betöltötte szerepét. A fejletlen árutermelés, az elégtelen pénzbevételek miatt ebben az időszakban nagy szerepe volt a természetbeni részesedésnek. A munkaegységrendszer viszonylag egyszerű módszerrel valósította meg a munkaszerinti elosztást. Az árutermelés és áruellátás fejlődésével mindinkább előtérbe került a pénzbeni részesedés növelésének szükségessége. A népgazdaság érdeke is az volt, hogy a szövetkezeti tagok természetbem részesedése csökkenjen, hogy ezáltal a megtermelt termékek minél nagyobb hányada kerüljön a központi árualapba. A szövetkezeti tagok egyéni érdeke is a rendszeres pénzjövedelem biztosítását kívánta, mivel az életszínvonal növekedésével a pénzkiadásokat a közösből kapott 8 vagy 10 forintos munkaegységelőleg nem biztosította. A rendszeres pénzbeni jövedelem hiánya különösen a fiatalokat érintette hátrányosan, ezért inkább alkalmazottként vállaltak munkát a szövetkezetben. Az országos helyzetnek megfelelően Litkén is jelentkeztek a munkaegységrendszer problémái, az elosztási rendszer elleni kifogások, amelyek a következőkben foglalhatók össze: 1. A munkaegységrendszer ösztönző szerepe a munkavégzés idején nem érvényesült, mivel a munkavégzés és a munkadíjazás időben elkülönült egymástól. 2. A munkaegység tényleges értékének bizonytalansága kedvezőtlenül befolyásolta a tagok munkakedvét. A szövetkezeti tagok nem jutottak folyamatos pénzjövedelemhez, az esetleges éwégi nagyobb jövedelem sem tudta az évközi hátrányokat kiegyenlíteni. 3. A munkaegységrendszer magában hordta a munkaegységhigítás lehetőségét, ami a tervezett munkaegység értékének csökkenését eredményezte. 4. Fokozta a jövedelemelosztási ellentmondásokat az alkalmazottak megjelenése és fokozott ütemű növekedése a termelőszövetkezetben. Ehhez a pénzügyi rendelkezések is hozzájárultak; „sorbanállás" esetén a bank az alkalmazottak munkadíjának kifizetésére a bevételekből soronkívül biztosította a fedezetet, ugyanakkor a tagok előlegének kiadására ilyen lehetőséget nem biztosított. Az általános elégedetlenség hatására a szövetkezet vezetősége az 1966. évben bevezette a garantált munkaegység rendszert, de ez gazdálkodási nehézségek miatt nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket. Az ellentétek feloldására a termelőszövetkezet vezetősége még 1966 őszén hozzálátott a készpénzes munkadíjazási rendszer kidolgozásához, a következő időszak feladata lett.
