Pintér János - Takács Imre szerk.: Termelőszövetkezettörténeti tanulmányok 3. (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 8. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 1976)

IV. A Litkei „Kossuth" Mezőgazdasági Termelőszövetkezet története

A kötelező beadási rendszer többszöri változtatása, a beszolgáltatásra kerülő cikkek körének állandó bővítése és az adminisztratív intézkedések széles köre a mezőgazdasági árutermelés olyan bonyolult rendszerét eredményezte, hogy azt csak nagy apparátussal és nagy költséggel lehetett áttekinteni. A beadási kötelezettség jellegénél és bonyolultságánál fogva nem tudta figyelembe venni az eltérő termelési sajátosságokat. A termelők anyagi érdekeltsége helyett az adminisztratív intézkedések széles körével próbálták a termelést befolyásolni. Az egyre növekvő terhek, a helytelenül megállapított arányok következtében az érté kelvonás olyan nagymértékű volt, hogy a termelők jelentős részénél még az egyszerű újratermelés sem volt biztosított. Az MDP 1953-ban hozott határozata alapján a beadási terheket ugyan mintegy 30 százalékkal csökkentették és a termelők biztonságának növelése végett bevezették a három évre előre történő beadási kötelezettség előírásának rendszerét, de alapvetően mégsem változott a helyzet. A három évre történő beadási kötelezettség előírásának bonyolultságára jellemző az 1953-tól alkalmazott rendszer, amelyet a 3. táblázat tartalmaz. A táblázat csak a kötelező beadás kivetésének alapszámait tartalmazza; ezt bonyolította a cikkekre való felbontás, a szerződéses termelés után járó kedvezmények stb. A mezőgazdasági termelőszövetkezetek részére megállapított alacsonyabb beadási kötelezettség az időközben megindult szövetkezeti mozgalom fejlődését, illetve a meglévő termelőszövetkezetek megerősödését kívánta elősegíteni. A differenciált beadási kötelezettség ugyan csökkentette a terheket, de értékelvonó szerepe lényegesen nem változott, tekintettel arra, hogy a kötelező beadási árak lényegesen nem növekedtek. Jellemzésül néhány fontosabb mezőgazdasági termék kötelező beadási árának és állami felvásárlási árának változását a 4. táblázat tartalmazza. A nagymértékű értékelvonás ellenére növekedett a parasztság reáljövedelme a kötelező beszolgáltatás időszakában is, de a többletjövedelemből a termelés fejlesztésére viszonylag keveset fordítottak. A kötelező beadási rendszer legnagyobb mértékben a mezőgazdaság nettó árutermelését vetette vissza. Ennek oka arra vezethető vissza, hogy a felesleggel rendelkező termelők árucikkeinek jelentős részét a beadási kötelezettséget saját termelésből biztosítani nem tudó gazdálkodók vásárolták fel. Erre az időszakra Pásztor László a következőképpen emlékezik vissza: „A gazdák jelentős része nem emelt kifogást a kötelező beadási rendszer ellen, de az nagy baj volt, hogy sohase tudtuk, hányadán állunk. Többen jártak úgy, hogy megelégedéssel tértek nyugovóra, mivel hitük szerint minden kötelezettségüknek eleget tettek, aztán kiderült, hogy van még tartozásuk. A község állatállománya a háború után nagyon lassan fejlődött, a szaporulat jelentős része a családi szükségletek kielégítését szolgálta. Húsbeadási kötelezettségünknek úgy tettünk eleget, hogy az Alföldön vásárolt hízósertéseket adtuk be. A gabonafélékkel kevesebb probléma volt, de a gyenge termésű években előfordult, hogy nem maradt vetőmag vagy fejadag. Azért valahogy mindig túljutottunk a nehézségeken.