Pintér János - Takács Imre szerk.: Termelőszövetkezettörténeti tanulmányok 3. (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 8. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 1976)

IV. A Litkei „Kossuth" Mezőgazdasági Termelőszövetkezet története

Arra a kérdésre, hogy miként alakult a község lakosságának társadalmi- gazdasági helyzete a II. világháborút megelőzően, mi a gyökere a lényeges ellentétek nélküli fejlődésnek, valamint a község lokálpatriotizmusának, álljon itt az utókor számára néhány idősebb termelőszövetkezeti taggal történő beszélgetés rövid kivonata. Szép és hálás feladat lett volna e beszélgetést ízes palóc-tájszó lássál közreadni, a szerző azonban erre nem vállalkozhatott. Egy idős szövetkezeti tag véleménye a következő: „Hát tudja, szegény volt ez a föld, szegény volt a népe is. Meg aztán az öregeink (apáink) közül nem soknak volt saját földje, de ha volt is, az is csak „nyűgnek". Ahhoz, hogy megszámoljam, hogy az I. világháború előtt hány embernek volt itt annyi földje, amiből meg is tudott volna élni, azt hiszem nem kellene a bakancsomat levetnem." Másik nyugdíjas szerint: „... az öregeim elbeszéléséből tudom, hogy 1865—1866-ban a Koháry hercegi uradalom földeket kínált eladásra a készpénzben fizető gazdálkodóknak. Szép kis „földosztás" lehetett. A zsellérek már annak is örültek, hogy dolgozhatnak, nemhogy még pénzük is lett volna". Valóban, a község gazdasági helyzete a századforduló után sem sokat változott. A XX. század eleji történelmi események hatására Magyarországon is történtek változások, de ezek rövid életűek voltak és nem jelentettek gyökeres változásokat. A polgári forradalom „nagy ígérete" az 500 holdas Búza Barna-féle birtokmaximum nem valósult meg. A földosztásból lényegileg csak az ún. kishaszonbérletekre tellett. Tulajdonképpen minden maradt a régiben, azzal a különbséggel, hogy fokozódott a tőke beavatkozása a mezőgazdasági termelésbe, elsősorban a földbírtok szerzésbe. Mit jelentett a Tanácsköztársaság a földtulajdon vonatkozásában? Többek véleménye: „Örömmel fogadtuk mindazokat a rendelkezéseket, amelyek a parasztságnak kedveztek." Farkas Dezső növénytermesztési brigádvezető szerint: „A Tanácsköztársaság bukásán kívül más bajunk is volt; csökkent a munkalehetőség, mivel Fülekés Losonc kiestek, pedig többen is találtak munkaalkalmat azon a vidéken. A Koháry-bírtok pedig nem tudott — talán nem is akart — minden ember kezébe biztos kenyeret adni. Az elégedetlenség egyre fokozódott, hiszen majdnem a semmiből éltünk. Az ország urai is megjátszották a jótékony „nagybácsit", amikor 1923-ban mintegy 30 kh-dat osztottak ki az uradalom területéből az I. világháborús hadirokkantak, hadiözvegyek és árvák részére 1—4 kh-as nagyságban. A házhelyek mégcsak jelentettek valamint, de se igavonó barom, se felszerelés, se vetőmag. Kölcsön, adósság, tönkremenés; ez volt a nagy jótékonykodás eredménye. Emlékszem jól a gyerekkoromra; különbség talán csak annyi volt közöttünk, hogy egyikünk rongyos, a másik meg folthátán-folt gúnyában jött iskolába. Nem sok különbség volt cseléd és gazdálkodó gyerek között". Ebben az időszakban az emberek nagyon nehéz körülmények között éltek. A község lakosságának átlagban alig volt annyi földje, hogy ennek jövedelméből életét tengesse. A szó szoros értelmében „máról-holnapra" éltek. A cselédek sorsa sem volt irigylésre méltó. A lakásviszonyok rosszak voltak, a kommenció alacsony és általában sok volt a gyerek. A Koháry-féle uradalom gazdálkodására a külterjesség volt jellemző. A vonóerőt a