Pintér János - Takács Imre szerk.: Termelőszövetkezettörténeti tanulmányok 3. (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 8. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 1976)
III. Az Abonyi „Kossuth" Mezőgazdasági Termelőszövetkezet története
tejhozam), a sertéstenyésztésben is átlagon felüliek. Az időszak végének állatsűrűsége (22 db sz.á./lOO kh) kiemelkedő. A vezetés-szervezés az időszak megkövetelte szinten áll, azaz biztosított a munkák időbeni elvégzése. A mennyiségi szemléletet meghaladó vezetés feltételeit a népgazdasági irányítási rendszer nem tette még időszerűvé, a naturális arányok egyensúlya is elégséges volt a kiemelkedő jövedelmi színvonalhoz. A következő fejlődési szakasz a teljes szocialista átszervezés utáni évekre esik. Az 1959-60. évi átszervezés lényegében nélkülözte azokat a tartalékokat, amelyek ilyen hatalmas társadalmi átalakulás anyagi bázisául szolgáltak volna. A mezőgazdaságra valójában kettős nyomás nehezedett. Egyfelől a népgazdaság általános fejlesztése igényelte volna bizonyos értéktömegnek a mezőgazdaságból történő elvonását, másfelől saját termelési alapjait kellett volna akkumulálnia a termelésből máról-holnapra kivont kisparaszti termelőeszközök helyett. Termelőszövetkezeti mozgalunk fényesen kiállta a próbát. Az átszervezést követő években sem esett vissza a termelés, de ez az eredmény hatalmas erőfeszítéseket igényelt. Le kellett küzdeni számottevő paraszti tömegeknek a termelőszövetkezetekkel szemben tanúsított hol aktív, hol passzív ellenállását. A szövetkezetek termelési alapjainak felhalmozásával nemcsak a termelésből kiesett paraszti termelőeszközöket, hanem a mezőgazdaságból történő gyorsuló elvándorlás miatti munkaerőt és a visszamaradottak munkaintenzitásának csökkenését is pótolni kellett. Termelőszövetkezetünk az átlagosnál szerencsésebb helyzetben volt, hiszen egy jól beállt gazdaság körül jött létre. Ez azonban nem mentesítette attól, hogy a korszakot általában jellemző feladatokkal, problémákkal ne találja szemben magát. A gyorsított ütemű felhalmozás minden állami támogatás ellenére a jövedelmi színvonalnak csak mérsékelt növelését tette lehetővé. Közrejátszott ebben természetesen a vezetők egyrészének tapasztalatlansága és a tagság jelentős hányadának nem kielégítő munkafegyelme is. A nagyterületű, de termelési színvonalát tekintve még nem nagyüzem alapvető termelési alapjai az időszak végéig kiépültek, jóllehet az épületek egyrésze ideiglenes jellegű. Az alapvető talajmunkák teljes, a növényápolási és betakarítási munkák részleges gépesítése, a 130—140 kg/kh műtrágyafelhasználás, közepesnek mondható állatsűrűség bizonyítják, hogy az erőfeszítések eredménye nem maradt el. A termelés szerkezetét mind az állattenyésztésben, mind a növénytermesztésben még a sokágúság jellemzi, de már tanúi vagyunk olyan egyszerűsítési törekvéseknek, amelyek a szakosítás irányába mutatnak. Az 1966—69. években már megváltozott viszonyok között folyik a munka. A céltudatos állami támogatás, az irányításban lépésről-lépésre háttérbe szoruló adminisztratív eszközök olyan közgazdasági atmoszférát teremtenek, amelyben az ökonómiai gondolkodás a korábbinál szélesebb és egyre szélesedő körben nyer polgárjogot. A megelőző időszakban a gazdaság naturális egyensúlya, a takarékos munkaerő- és anyagfelhasználásra irányuló törekvések jelentették a gazdálkodás gerincét. Az állami támogatás differenciálódása, a termelőszövetkezetek önállóságának növekedése óhatatlanul szükségessé tették a vállalatszerű gazdálkodás kialakítását, a bruttó jövedelem nyereséghányadának növelésére irányuló törekvések előtérbe kerülését.
