Pintér János - Takács Imre szerk.: Termelőszövetkezettörténeti tanulmányok 3. (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 8. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 1976)

II. A Valkói „Új Élet" Mezőgazdasági Termelőszövetkezet története

A szövetkezet gépparkjának kialakulása lehetővé tette a talajelőkészítés munkáinak optimális időben való elvégzését. A fejlődés harmadik szakaszában egy évben sem fordult elő, hogy a vetőmag ne a legkedvezőbb időben került volna a földbe. A növényápolás terén sokat haladt a közös gazdaság előre. „Ápolási munkák elmaradása miatt egyetlen kiló termés sem esett ki". Kiterjedten alkalmazta a szövetkezet a vegyszeres gyomirtást, a rovar- és gombakártevők elleni védekezést, valamint a talajkártevők elleni talajfertőtlenítést. Szinte az összes kultúrákban alkalmazták a nitrogénes és wuxálos lombtrágyázást. A munkagépek vásárlásánál arra törekedett a vezetőség, hogy egy-egy munkafolyamat teljes gépesítését oldja meg. Az aratás, a kukoricabetakarítás, a silózás, a lucernabetaka­rítás és a trágyázás komplex gépesítése 1971-ben megoldódott. 1971-ig a megnövekedett borsóterület betakarítása okozott gondot a szövetkezetnek. A borsószedést bérmunkával és nagyszámú cigány munkaerővel oldották meg. 1971-ben már besegített a fejtőgép. Jelenleg a 300 kh-as borsóbetakarítás teljesen gépesített. Az állatállomány növekedésével enyhültek a szövetkezet talajerő utánpótlás gondjai is. A szántóterület 18—20%-át istállótrágyázzák évente, holdanként 190q-ás mennyiséggel. Nőtt a műtrágya felhasználás is. 1970-ben a holdanként felhasznált műtrágya 315 kg-nak felelt meg, 76 kg hatóanyagban. 1973-ban az 1 kh-ra felhasznált műtrágya mennyisége 497 kg-ot tett ki 145 kg hatóanyaggal. A fejlődés harmadik szakaszában megoldottnak tekinthető a gazdaság nemesített vetőmagokkal való ellátottsága is. 1971 óta a kenyérgabona nagyhozamú fajtákból tevődik össz. (Auróra, Kavkáz, Bezosztája-1 és Libellula.) A kukorica vetőmag egyvonalas MV 1 hibridek. „Az új fajták és a korszerű növényvédelem eredményeként az elmúlt két-három évben stabilizálni tudtuk a kalászosoknál a holdankénti 20 q-án felüli, a kukoricából (májusi morzsoltban) a 28 q körüli átlagokat, a szeszélyes időjárás ellenére is. Ezek az eredmények egyértelműen bizonyítják, a valkói körülmények között is, a nagyüzem fölényét a kisüzemmel szemben" mondja Kovács László tsz-elnök. A kertészet a szerződtető vállalatoktól, illetve a konzervgyártól kapott nagyhozamú fajtákkal dolgozik. A palánták kiültetése gépesített. A növénytermesztési ágazat a kedvezőtlen időjárás ellenére is biztos árbevételi forrása a szövetkezetnek. Nagyon büszke a szövetkezet az 1970-ben megrendezett Országos Mezőgazdasági Kiállításon a burgonyatermesztésért kapott I. díjra és a kukorica és uborka termesztésért kapott II. díjra. b) Az állattenyésztés fejlődése Az állattenyésztés a korábban meghatározott célkitűzéseknek megfelelően fejlődött. 1970-ben a szövetkezet alaptevékenysége, árbevételének 49, 1973-ban pedig 59,8%-a az állattenyésztésből származott. Az állatállomány a mennyiségi fejlődés mellett minőségben is sokat fejlődött. Az állatállomány létszámalakulását mutatják be az alábbi adatok:

Next

/
Thumbnails
Contents