Pintér János - Takács Imre szerk.: Termelőszövetkezettörténeti tanulmányok 3. (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 8. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 1976)
II. A Valkói „Új Élet" Mezőgazdasági Termelőszövetkezet története
aztán elmentem az iparba. Az Egyesült Gyógyszergyárban dolgoztam ötvenedmagammal Valkóról. A gyári bűz a szabad levegő után nem tetszett, de hamar megszoktam és a gyárat is megszerettem. Ott iratkoztam be a dolgozók iskolája hetedik osztályába, melyet el is végeztem. Hét hónap után hazahozattak a gyárból. Dunajszky, az Árammérőgyár igazgatója és Gelybó András bátyám jártak a gyárban. Másnap minket hazaküldtek. Egy hónapig feléje sem mentem a termelőszövetkezetnek. Papp István brigádvezető csalogatott dolgozni. Eljöttem. A lóistállót építettük. Nemsokára behívattak az irodára. A könyvelésben akartak alkalmazni. Hosszú huzavona után magtáros lettem és anyagbeszerző. Féltem a belépéstől. Már mondtam, hogy a belépéskor 13 hold földem volt. Nehezen szereztem. Átvészeltem a beadásos korszakot. Most úgy éreztem, elveszik a földemet, ami az enyém. Ez jó megélhetést biztosított. Nem tudtam, hogy mit hoz az új élet. Féltem tőle. Aztán az első év el is keserített. Úgy nézett ki, igazol az aggodalmam. Fél évig fizettek némi előleget. Fél év után semmit. Egy fillért sem kaptam. Úgy nézett ki, még nekem kell fizetni. Voltak, akiknek tényleg vissza kellett fizetni valamit. Számomra más választás már nem volt, csak a szövetkezet. Szerencsére a második év már jobb volt, a következők még jobbak. Igaza van Andrásnak: tudatilag még nem érett meg akkor bennünk a szövetkezet gondolata." Juhász János: „Én 12 éves korom óta cseléd voltam a felszabadulásig. Az elsők között írtam alá a belépési nyilatkozatot. Én megszoktam a munkát. Nem féltem a belépéstől. Arra gondoltam, nem lehet rosszabb a szövetkezet sem, mint korábban. Az első naptól kezdve dolgoztam. Bevittem a lovaimat és fogatos lettem." Papp Mihály: „Mint mondtam, jómódú gazda voltam. 33 holdon gazdálkodtam a belépéskor. Nem mind volt az enyém. Nem láttam jövőt a termelőszövetkezetben. Láttam a cselédsorsot. Nekem annál több jutott. Attól féltem, hogy sorsom olyan lesz, mint régen a cselédeké. Nem is álltam munkába, üzembe mentem. Hazahívtak. Az első évben 108 napot dolgoztam. 800 forint körül kaptam a 108 napért. Ez igazolni látszott kételyeimben. Nagy baj azért nem volt, hisz volt kitartásom még a szövetkezet előtti időből. Járt még 700 forint, de fel se vettem. Adják azoknak — mondtam az elnöknek -, akik többet dolgoztak. A következő év már jobb volt. Kerestem annyit, mint az iparban." Tokai Sándor: „A korábbi szövetkezet megijesztett. Arra gondoltam, mi lesz, ha így gazdálkodunk? Elhatároztam, hogy nem írom alá a belépőt. A feleségem agitált, míg végül is aláírtam. Én sem dolgoztam tavaszig a szövetkezetben. Pestre jártam dolgozni. 1960 tavaszán hazakerültem. A szövetkezetben gyalogos lettem. Elkeserített a helyzet. Mit láttam? a tagság egy része ásított, a másik a napot lopta. Ez nekem nem tetszett. Szóltam, hogy dolgozzunk, most már ez lesz a sorsunk. Visszafeleseltek, mit akarok, kérdezték. Újból itt hagytam a szövetkezetet. Azután a sógorom hívott a disznókhoz. Hogy menjek, kanász legyek? A kanász volt az utolsó ember a faluban. Aztán mégis elmentem. Nehéz volt megszokni. Nehezen ment a fejembe ez a foglalkozás. Most már szeretem. Innét akarok nyugdíjba menni."
