Donáth Frenc szerk.: Termelőszövetkezettörténeti tanulmányok 2. (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 7. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 1973)

Szijjártó András: A tagság társadalmi összetételének, szakképzettségének és a szövetkezeti demokrácia érvényesülésének szerepe a létavértesi „Aranykalász" Termelőszövetkezet nagyüzemi fejlődésében

IV. A SZÖVETKEZET TAGSÁGÁNAK TULAJDONOSI ÉRZÜLETE ÉS ANNAK MEGNYILVÁNULÁSAI A létavértesi „Aranykalász" Termelőszövetkezetben az embercentrikus vezetési stílus úgyszólván az alakulás óta jellemzi a vezetőket. Ismétlésekbe bocsátkoznánk, ha sorra vennénk ennek megnyilatkozásait, néhányat azonban mégis felevení­tünk, hogy megérthessük — azt az egyébként ritka jelenséget —-, amit a tulajdo­nosi érzettel kapcsolatban tapasztaltunk. A létavértesi „Aranykalász" Termelőszövetkezet tagsága részese a vezetésnek. Részese nem elsősorban azért, mintha szerepe ma olyannyira nagy lenne a dönté­sek kialakításában, hanem azért, mert tájékozott arról, ami a szövetkezetben tör­ténik. A tagok korábban bele tudtak szólni az állatok takarmányozásába, meg­ítélni, jól van-e megkapálva a tengeri. A korszerű gazdálkodási formák és techno­lógiák elterjedésével azonban a tagok korábbi szakismeretei elavultak. A fejlődés objektíve csökkentette a gazdálkodásba való beleszólás alapjait. Természetes emberi igény azonban, hogy ismereteink legyenek a körülöttünk végbemenő ese­ményekről. A szövetkezet vezetése mindezt előre látva igyekezett időben és rend­szeresen tájékoztatni tagjait a gazdálkodás egészét érintő kérdésekről. E vezetési ténykedés kereteit és gyakorlatát korábban már vázoltuk. Mindehhez járult és járul a tagok anyagi biztonsága, a szociális gondoskodás magas szintje, a vezetők humánus magatartása. Ebben a miliőben — amelynek valamennyi összetevőjét korántsem említettük —, él és dolgozik a létavértesi „Aranykalász" Termelőszövetkezet tagsága. Nem meglepő tehát, hogy a tagság (vizsgálati mintánk) döntő többsége tulajdo­nosi érzületűnek vallotta magát. (12. táblázat). Váratlanul a tulajdonosi érzetüek között jelentős számban találtunk olyano­kat, akik korábban (az ötvenes évek végefelé) ipari munkások voltak vagy ún. egyéb kategóriába tartoztak (vasutasok, szolgáltatási dolgozók stb. voltak). Ko­rábbi szociológiai vizsgálatainkban nem találkoztunk hasonló tendenciával, úgy véltük, hogy a tulajdonosi érzet alapja az egyéni gazdálkodói múlt. Mivel magya­rázható akkor ez a nem várt eredmény ? Feltevésünk szerint — amelyet alátá­masztanak vizsgálati eredményeink és helyszíni tapasztalataink egyaránt — a létavértesi „Aranykalász" Termelőszövetkezet demokratikus légköre, a vezetés tagság-centrikus szemlélete alakította ki — az anyagi biztonság garantálásával is — a „kívülről" jöttek tulajdonosi érzületét. Elképzelésünk helyességét feltehetően az is bizonyítja, hogy az 1957 óta munkába állt fiatalok között (a táblázat első sorá­nak eredményei szerint) nagyőri sok tulajdonosi érzületű tagot találunk, amire koráb­bi, másutt folytatott vizsgálataink alkalmával nem volt példa­A személyes interjúk alkalmával tapasztalhattuk, hogy a létavértesi „Arany­kalász" Termelőszövetkezet tagságának tulajdonosi érzületű többsége a szövet­kezetet valóban magáénak érzi. S ezt a pozícióját a közgyűlésen érvényesíteni (13. táblázat), a vezetésben pedig fenntartani akarja (14. táblázat).

Next

/
Thumbnails
Contents