Donáth Frenc szerk.: Termelőszövetkezettörténeti tanulmányok 2. (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 7. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 1973)

Dr. Fülöp Imre : A létavértesi „Aranykalász" Termelőszövetkezet története

volt a tekintélye a jó gazdaembernek. A jó gazdaemberre pedig az volt a jellemző, hogymindenhez értett, ami mezőgazdaság volt. Nemcsak a növénytermesztéshez, az állattenyésztéshez kellett érteni annak, aki a jó gazda „címre" pályázott, hanem ennél jóval többet kellett tudni: érteni kellett szőlőtermesztéshez, jól kellett kezelni a bort, és még kereskedni is kellett. Az sem volt szégyen, ha az otthoni „iparos" munka egyrészét is elvégezte. Erre az univerzális parasztemberre már nincs szüksége a korszerű nagyüzemnek. Az új gazdasági-társadalmi viszonyok között, a korszerű szövetkezeti nagyüzemben is megindult és egyre gyorsabb ütemben halad előre az a fajta gazdasági-technikai munkamegosztás, amely szakosítja a termelőszövetkezeti parasztságot. A nagyüzemi munkamegosztás az iparban korábban ment végbe. Nem volt ismeretlen a parasztság előtt sem, hiszen sokan eljártak az ,,ipar"-ba dolgozni, de azt hitték, hogy az ipari specialitás, és hogy a mezőgazdaságban azt nem lehet megvalósítani, de nincs is szükség rá. A mezőgazdasági nagyüzemben egyre gyorsuló ütemben végbemenő fejlődés törvényszerűen úgy alakítja a körülményeket, hogy a mindenhez értő, univerzális paraszt helyett jól képzett dohány-és tormatermesztőre, traktoristára, tehenészre, sertésfiaztatóra, -hizlalóra, gépszerelőre és építőipari szakmunkásra van szükség. A sort lehetne folytatni, de a lényeg az, hogy a hagyományos parasztembert felváltja a jól képzett, a technikát — kémiát —- biológiát ismerő és alkalmazni tudó, részmunkát végző szakember! Különösen gyors a fejlődés a műszaki és biológiai szempontból igényesebb területeken. Természetesen ugyanez vonatkozik a mérnöki, technikusi végzettségű szakemberekre is. A szakosított felkészültségű szakember a korszerű nagyüzem egyik ismérvévé vált. A létavértesi „Aranykalász" Termelőszövetkezet fejlődése világosan mutatja a jelzett tendenciát. A parasztember általában nem küzd nosztalgiával, tudomásul veszi a fejlődés követelményeit. A termelőszövetkezet megalakulásának időszakában a tagság túlnyomó többsége növénytermesztő volt, munkájában még domináltak a hagyományos elemek, a kézi munka, a sokoldalú ismeret és a tapasztalat. Később csökken a növénytermesztők száma, de ők sem a régiek már. A termelési színvonal szempontjából egyre inkább meghatározó szerepe van a gépnek, a kemizálásnak, a szaktudásnak. A tagság 16,5%-a a képesített szakmunkás és mindenki tudja, hogy kevés. Fokozni kell a speciálisan képzett szakmunkások, betanított munkások számát, ez az út vezet az ipari mezőgazdaság felé ! Lassan, fokozatosan, de érzékelhetően alakul ki (vagy már ki is alakult) az új „rang". Van már „legjobb" traktoros, gépszerelő, építőmunkás, sertéshizlaló, fiaztató, tehenész, dohánytermesztő stb. Már ismeri őket a tagság, tudják kik a legjobbak, és ez a fogalom már nem elsősorban a legtöbbet dolgozó, a legtöbb munkaegységet szerző taggal azonos. A mozgalom kezdeti időszakában az volt a mérce: ki — mennyi munkaegységet szerzett. Őt írták ki a faliújságra, róla írtak az újságok, beszélt róluk a rádió, az elnöki beszámoló a közgyűléseken. Az „Aranykalász" Termelőszövetkezetben ez a mennyiségi szemlélet nem volt uralkodó korábban sem, de jelenleg kifejezetten a szakmai hozzáértés átlagosnál magasabb fokát jelenti a „legjobb" fogalma. Ezek a „legjobb" dolgozók persze sokat