Donáth Frenc szerk.: Termelőszövetkezettörténeti tanulmányok 2. (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 7. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 1973)

Dr. Fülöp Imre : A létavértesi „Aranykalász" Termelőszövetkezet története

leg jelenleg is érvényesek. Alapvető változás csak a kukoricánál következett be: vetésterülete jelentősen növekedett. A két fő növény-csoport, ezen belül a kenyérgabona és kukorica vetésterületének változását a következő táblázat szemlélteti: 1960. év 1967. év 1971. év Megnevezés terület megoszterület megoszterület megoszMegnevezés lás las lás kh °/ /0 kh 0/ /0 kh 0/ /0 Árú- és ip. növény 2382 47,3 2129 41,4 2165 42,3 ebből: kenyérgabona 1434 —• 1227 — 1380 — Takarmánynövények 2425 48,1 2629 51,1 2417 47,2 ebből: kukorica 1044 — 1320 — 1598 — Zöldtrágya és vetetlen terület 230 4,6 383 7,5 536 10,5 Összesen : 5043 100,0 5141 100,0 5118 100,0 Korszerű és következetes termelésszervezési elgondolásra mutat az árunövények területi arányának csökkenése, ezzel összhangban a takarmánynövények termelésének növekedése. Az aratásra, mint mindig, nagyon készült a tagság. A vezetés is igyekezett jó hangulatot kelteni, nem fukarkodtak a munkáért jóváírható munkaegységgel és a kiosztandó „fejadagnak" feltételéül szabták, hogy ki mennyit arat le. Nagy segítséget jelentett, hogy már az aratás kezdetétől két szovjet kombájn dolgozott a területen és nagyon jó munkát végeztek. Már ekkor volt olyan aratópár, aki megjegyezte, hogy „jobban dolgozik a gép, mint mi". A kombájnok nemcsak teljesítményükkel, hanem a tagság tudatára gyakorolt hatással is segítettek a közös munkában. A hordás és cséplés körül éppen a „fejadag" miatt sok vita volt. Előfordult olyan eset is, hogy a tagok megtagadták a búzászsákok lerakását, és az elnök rábeszélése sem segített. Ekkor a párttitkár, a főagronómus, de még az elnök is maguk kezdték a lerakást, erre a tagok önszántukból tovább folytatták a munkát. A cséplésnél az adott vitára alapot, hogy a régi szokásos munkásrészt kérték, de annak kiadását a rendeletileg előírt háztartási szükséglet akkor természetben nem tette lehetővé, pénzben pedig nem akarták elfogadni. Ugyanakkor a gépállomás természetben számolta el a csóplési munkadíjat. Akkor is nyilvánvaló volt, hogy az állami vezetés ezen az úton is növelni akarta a népgazdaság ekkor szűkös kenyérgabona készleteit, amely csak import kiegészítéssel volt elegendő a lakosság kenyérszükségletének fedezésére. Ez az intézkedés viszont ellenhatást váltott ki a termelőszövetkezet tagjaiból. Az átlagtermések fokozatosan emelkedtek és az első évtől kezdve, 1—2 növénytől eltekintve, magasabb volt a járási átlagnál. A ráfordítások viszonylag alacsonyak voltak, így a növénytermesztés jövedelmezősége átlagosan is meghaladta az állattenyésztését. A termelőszövetkezetek vezetői és a tagság igazolva látták eredeti koncepciójuk helyességét. Ennek megfelelően nem sajnálták a pénzt a műtrágyára, növényvédőszerre, a gyors betakarítást, szállítást eredményező gépekre, de nemesített, magas termőképességű vetőmagra sem.