Donáth Frenc szerk.: Termelőszövetkezettörténeti tanulmányok 2. (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 7. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 1973)

Dr. Fülöp Imre : A létavértesi „Aranykalász" Termelőszövetkezet története

Politikai mozgalmi és gazdasági viszonyok a szövetkezet megalakulásának időszakában Vajon mit tud Belgyár András és a többi vezető a szövetkezeti életről, amikor vezetőkké választották őket ? Semmit, vagy nagyon keveset. Mindenesetre alig többet a szövetkezetet megalakító parasztok többségénél. Mit mondtak akkor az indulásnál ? Nem többet, nem kevesebbet : magunknak csináltuk a szövetkezetet és olyan életünk lesz benne, amilyet mi kovácsolunk. Ügy fogunk dolgozni — mondották —, hogy ebből kell megélnünk, ós ne éljünk rosszabbul ezután sem, mint eddig, őszinték voltak, világosan fogalmaztak: a középparaszti színvonalon kell mérni az életet, a jövedelmet. A volt gazdagabb parasztnak nem jut majd a korábbi mértékben, nekik kevesebb lesz, de ez a „kevés" azért nem is olyan nagyon kevés. A volt szegény paraszt, a nincstelen számára pedig lényegesen többet kell juttatni majd, mint korábban volt. A többségnek tehát vagy annyija lesz, mint amennyi volt, vagy több annál, és ez a lényeg. Ebben az igazságos, humánus célkitűzésben már az osztálypolitika érvényesült. A szövetkezetet keretnek, formának és gazdálkodási módnak tekintették, ahol életbevágóan fontos volt a gép, a többi állóeszköz, az állat, de legfontosabb az ember. Ez az embercentrikus szemlélet vonul végig az Aranykalász Termelőszövetkezet történetén. Akár dolgozó, akár nyugdíjas, beteg vagy járadékos tagról van szó, mindig és minden az emberért történt. Ebben a vonatkozásban jó néhány „újítás" is volt a szövetkezetben az elmúlt években. A megyében elsőnek, az országban is az elsők között, de sokkal a törvényi szabályozás előtt honosodott meg a betegek részére a táppénz. A járadékosok és nyugdíjasok részére a kiegészítő javadalmazás, a tanfolyamon vagy iskolán tanulók részére az anyagi támogatás stb. Mindezt úgy tették, hogy közben, de még inkább megelőzően gondoskodtak a közös gazdaság fejlesztéséről, a felhalmozásról, hogy bővítsék azokat az alapokat és forrásokat, amelyekből több jut majd a „gazdáknak". Nagyszerű és tanulságos, hogy ilyen embercentrikus szemléletben milyen komolyan foglalkoztak a munkafegyelemmel, a közös tulajdon védelmével, és milyen keményen, de emberi módon bírálták a fegyelmezetleneket, a kishitűeket, a közös tulajdont esetenként károsítókat. Ebben nem ismertek sem tréfát, sem elnézést. A kapott bizalmat erre is felhasználták. Már az első zárszámadási közgyűlésen, 1961 februárjában a termelőszövetkezeti vezetőség keményen és őszinétn beszélt az eredményekről, a gondokról, a bajokról, de a kishitűekről is. A termelőszövetkezet sikereinek titka, hogy a vezetőséget a lehető legnagyobb gonddal válogatták össze. Rendkívül körültekintően voltak figyelemmel arra, hogy a falu minden rétege képviselve legyen a vezetésben. Tudták, hogy a falu közvéleménye érzékenyen reagál arra, hogy a vezetésben milyen arányban vesznek részt régi kisparasztok, középparasztok és nagygazdák, de még a nemzetiségi, vallási megoszlás sem volt közömbös. Az indulásnál a legfontosabb ,,funkció"-nak a brigádvezetést tekintették. A brigádvezető a vérgehajtás közvetlen parancsnoka, aki állandó, közvetlen kapcsolatban van az emberekkel. Itt a szakmai hozzáértés mellett a kialakult emberi kapcsolatok döntőek a gazdaság egész életére. Tulajdonképpen ez a meghatározó emberi kapcsolat. De szakmai vonatkozásban is lényeges a brigádvezető szerepe, hiszen a legjobb utasításokat is lehet nem kielégítő módon vagy rosszul végrehajtani. A tapasztalt, gazdálkodni tudó, tekintélyes brigádvezető