Donáth Frenc szerk.: Termelőszövetkezettörténeti tanulmányok 2. (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 7. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 1973)

Dr. Lőkös László: Az alsószuhai „Új Élet" Termelőszövetkezet története

élet ilyen fontos kérdésében, a szó és tett egybeesése különösen lényeges volt a község parasztjai előtt. Ellenkező esetben a vezető hitelét veszítette. Igazságtalanság volna persze mindezért kizárólag a község vezetőit hibáztatni. Mint említettem, a termelőszövetkezet hatása nem volt kedvező a kívülállókra. Ez sem szorul különösebb magyarázatra. Hiszen a termelőszövetkezet éppen csak elkezdte a termelés anyagi alapjainak lerakását, és az „Uj Elet" vezetősége és tagjai ebben az időben tanulták az új gazdálkodást. Egyszerű, 6 elemit végzett emberek, szinte egyszerre tanulták a termelési eljárásokat, a zoo- és agrotechnikát, valamint a nagyüzemi gazdálkodáshoz szükséges szervezési, vezetési ismereteket. Az elnök is lemondott, nem tudott eleget tenni a feladatnak. A föld nélküli napszámosból lett új elnök — Doszpoly István — szorgalmas, jó képességű fiatalember, a termelőszövetkezeti mozgalom lelkes híve. Elvégezte a zsámbéki elnökképző akadémiát. Nagy energiát fektetett a termelőszövetkezet továbbfejlesztéséért folytatott munkába, de a nagyüzemi gazdálkodásról ő is csak hallott vagy olvasott. A termelőszövetkezet megszilárdításában nagy szerepe van, de többször meginog, ő is le akar mondani, ,,a feladatok meghaladják erejét", mint a termelőszövetkezet jegyzőkönyvében olvashatjuk. A termelőszövetkezet „agronómusa", a Róna puszta volt „ispánja" az egyetlen szakember, aki 2 éves mezőgazdasági szakiskolai végzettséggel és tapasztalattal rendelkezik. A termelőszövetkezet tagjai és vezetősége — ebben az időben — többre nem voltak képesek, mint saját gazdaságuk erősítésére. Ehhez is támogatást igényeltek. A községben tehát az 1950-es évek elején és derekán a tömeges belépésnek sem, gazdasági, sem társadalmi feltételei nem értek meg. A szektáns szemlélet nemcsak a mezőgazdaság átszervezésében, hanem a termelés irányításában is kifejezésre jutott. A direkt irányítási rendszer túlzott centralizmusa s az ebből fakadó döntések, utasítások elkeseredést váltottak ki. A parasztember úgy érezte, önérzetében sértették meg, amikor olyan feladatokra is utasítást kapott, melyek végrehajtását természetesnek találta (mikor szántson, vessen stb.). Különösen nehezteltek azért, hogy „hivatali" emberektől kapják a felszólításokat olyan munkákra, melyeket ők, — úgymond —• „vérükben hordanak", „ingyenélőknek", a „parasztság nyakán élősködőknek" tartották őket. Valóban sok felesleges dologgal kellett foglalkozniuk a községi- és járási tanácsoknak, ami természetesen a hatósági jogkör gyakorlásának rovására ment. Az 50-es évek elejére erősen elbürokratizálódik irányítási rendszerünk. Ennek következtében a termeltető,felvásárló szervek és a kisparaszti gazdaság éles ellentéte jön létre, mely elsősorban a termelést sújtja. Ez Alsószuhán — mint már említettem — a tanács és a parasztok közötti kapcsolatban nyilvánul meg. A kívülálló gazdák nem vállalnak tanácstagságot. A községi tanácsban jóformán nincs kis- és középparaszt, de a tanácstagok is többször távol maradnak a tanácsülésekről. Az irányítási rendszer bürokratikus volta különösen kiéleződött 1954—55-ben, amikor a búzaterület kötelező bevetését csak úgy vélték biztosítottnak, ha azt valamennyi egyénileg termelő gazdára is lebontják. Erről írásos értesítést kaptak a gazdák, teljesen kötelező erővel bírt, végrehajtását helyszíni felmérésekkel ellenőrizték. Különösen sok vitára adott okot a termelőszövetkezetben a járási tanács mezőgazdasági osztályától kapott, sokszor „megvalósíthatatlan" tervelőírások végrehajtása. Ugyanis a mechanikus tervlebontás során olyan növények termelésére 9 Termelőszövetkezettörténeti. 129