Donáth Frenc szerk.: Termelőszövetkezettörténeti tanulmányok 2. (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 7. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 1973)
Dr. Lőkös László: Az alsószuhai „Új Élet" Termelőszövetkezet története
megvívásában persze mindig ott voltak a helyi, járási párt- és tanácsi szervek képviselői, akik erkölcsileg, anyagilag egyaránt segítettek. A munkás-paraszt összefogásnak is szép példái születtek, amikor az ózdi munkások patronálás során fizikai munkával vagy anyagi természetű segítségadással hozzájárultak a közös gazdaság fejlesztéséhez. Az új tagoknak saját soraikban is erősíteni kellett elhatározásuk életrevalóságát. Ugyanis több családban vagy a férj vagy a feleség (az utóbbi volt gyakoribb), nem akart a közös gazdaságban dolgozni, a másik unszolására lépett be vagy egyáltalán nem volt hajlandó a termelőszövetkezeti tagságra. Több helyen ez családi vitákat eredményezett. A volt cselédek és napszámosok kivételével, nehézséget okozott a közös munkával járó fegyelem kialakítása, a velük azonos szintű emberek irányításának elfogadása. Az „egyén" és a „közös" fogalmának helyes értelmezése, az egyéni és közösségi érdek összeegyeztetése szinte megvalósíthatatlan feladatnak látszott. További problémát jelentett a gyér termelési tapasztalat és munkaszervezési ismeretek hiánya. Az első években még az alapvető munkafolyamatok megszervezése is nagy gondot okozott. Előfordult, hogy a vetés, a növényápolás vagy a betakarítás megkésett. A területi szétszórtság is megnehezítette a közös gazdálkodás szervezését, amelyet kuláknak minősített parasztok által felajánlott és elhagyott, állami tartalékterületek alkottak, több tagban, szétszórva a község határában. Erőgép-, fogat-, munkaeszköz-ellátottságuk, gazdasági felszerelésük is rendkívül hiányos volt. Megalakuláskor egyetlen erőgépük volt, egy kiselejtezésre már megérett „Rába" traktor, amit a földművesszövetkezettől vettek kölcsön. Egy éven belül — állami hitelből — vásároltak két pár lovat, a szükséges felszerelésekkel. További gazdasági felszerelésük két szekérből, két ekéből, néhány fogasból és fahengerből állott. A termelőszövetkezetekkel egyidőben megindult a gépállomások szervezése is. Putnokon 1947-ben, a földművesszövetkezet keretében néhány uradalmi birtokon megmaradt, s onnan összeszedett traktorból és munkaeszközből létrehoztak egy gépparkot. Ebből fejlődött ki a Putnoki Mezőgazdasági Gépállomás, amely erőgépekkel és fontosabb munkagépekkel segítette az ,,Uj Élet" Termelőszövetkezet munkáját. Jelentős volt gazdasági, szakmai és politikai segítségük is a termelőszövetkezet megszilárdításában, sőt kihatott az egyéni gazdák szemléletére is. Az egyéni gazdák érdeklődéssel figyelték a határban megjelent gépeket, amelyeket közülük sokan most láttak először, s nagy hatást gyakorolt rájuk. Különösen az arató-cséplőgépek megjelenése okozott nagy meglepetést, persze vitát is. Közben észre sem vették, hogy a gépek munkájának hatása alatt, szemléletük változása is megkezdődött. Magukban elismerték a gépek előnyeit. Rádöbbentek arra, hogy e korszakban már nem elegendő az apáktól, nagyapáktól átvett szakmai örökség. Sejtették, hogy valami új, az eddigiektől eltérő gazdálkodási és termesztési rendszer van születőben. Persze nyíltan még nem vallották be az elismerést, a „behódolást". Itt nyerte meg első csatáját a termelőszövetkezet az egyéniekkel folytatott versenyben. Tény, hogy kimondatlanul is éles verseny indult közöttük. Gyakran jogos,
