Lázár Vilmos szerk.: Termelőszövetkezettörténeti tanulmányok 1. (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 6. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 1972)

Halász Péter—Tóthné Loós Gyöngyi: A Makói „Űttörő" Termelőszövetkezet története

Űttörő Termelőszövetkezet legfontosabb termékének, a hagymának művelése elsősorban női munka volt, de az ugyancsak jelentős területen (50—70 kat. hold) levő egyéb zöldségfélék kézimunkaerő-szükségletét is elsősorban az asszonyok fedezték. Éppen a hagyományos termelési mód miatt Makón mindig nagyobb szerepe volt a nőknek, pontosabban szólva a női munkaerőnek, mint más, külterjesebb gazdálkodást folytató vidékeken. Hozzájárult ehhez az is, hogy régebben a férfiak jelentős része a megtermelt áru értékesítésével, illetve az azzal való kereskedéssel foglalkozott, és a hagymatermelés munkájának csak a legnehezebbjét végezte el. Az Úttörő Termelőszövetkezet tehát ésszerűen alkalmazkodott a kialakult hagyományokhoz, amikor arra törekedett, hogy az asszonyokat minél rendszeresebben bevonja a közös munkába. A munkában tagként részt vevő családtagok munkaerejére természetesen sokkal nagyobb biztonsággal lehetett számítani, mint ha „segítő családtagok" lettek volna. így alakult ki az a helyzet, hogy az Úttörő tagságának átlagosan mintegy fele nő volt, és már 1956 tavaszán 24 női munkacsapat dolgozott, amelyeknek vezetői is nők voltak. A tagok munkában való részvétele évenként igen nagy változatosságot mutat (20. táblázat), mégis azt lehet mondani, hogy évről évre nőtt a tagok foglalkoztatottsága. 1954-ben még csak egyharmaduk szerzett 250-nél több munkaegységet, 1959-ben ez az arány már 44%. Az Úttörő Termelőszövetkezet gazdálkodásának jellege természetesen sajátságos megvilágításba helyezi a tagok foglalkoztatottságának kérdését. A nagyarányú szántóföldi zöldségtermelés miatt bizonyos időszakokban igen jelentős munkaerőt kellett mozgósítani, de ez csak időszakos munkalehetőséget jelentett. Az állandó foglalkoztatottságot jelentő munkakörök száma rendkívül csekély volt. 1958-ban a tagok munkakör szerinti megoszlása a következőképpen alakult: a növénytermelésben dolgozott az állattenyésztésben dolgozott az építkezésnél dolgozott a segédüzemben és egyebütt dolgozott összesen 445 fő 80,5% 36 fő 6,5% 6 fő 1,1% 66 fő 11,9% 553 fő 100,0% Tehát a közös munkában részt vevő tagoknak alig 20%-a került állandó foglalkoztatottságot jelentő munkahelyekre. A másik 80%, ha nem is alkalmi munkásként, de mindenesetre elég rendszertelenül dolgozott. Ez a különbség jövedelmükben is megmutatkozott: amíg a viszonylag állandó elfoglaltságot jelentő munkahelyeken levő tagok átlagosan 331 munkaegységet teljesítettek egy esztendő alatt, addig a növénytermelésben dolgozók csak 246-ot (1959). Az egész esztendőt tekintve rendszerint a megfelelő munkaalkalom megteremtése jelentett problémát a vezetőségnek. Esetenként azonban — főleg a kampánymunkák időszakában — inkább a szükséges munkaerő előteremtése okozott gondot. Ez a kettősség sok probléma forrásává vált.