Lázár Vilmos szerk.: Termelőszövetkezettörténeti tanulmányok 1. (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 6. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 1972)

Halász Péter—Tóthné Loós Gyöngyi: A Makói „Űttörő" Termelőszövetkezet története

munkamegosztás jött létre. Az elnök — Mágori Sándor — teendője volt a gazdálkodás menetének, tehát a brigádvezetők munkájának irányítása és főleg ellenőrzése, a tagok hangulatának, személyes problémáinak figyelemmel kísérése, alakítása, továbbá ő tartotta a kapcsolatot és tárgyalt a tanácsi és a pártszervezetekkel, vagyis képviselte a termelőszövetkezet érdekeit. Az elnökhelyettes — Bíró Sándor — a segédüzemágak munkáját irányította, ő intézte a szövetkezet beszerzésekkel és értékesítésekkel kapcsolatos tevékenységét. A két vezető között tehát ésszerű és jól működő munkamegosztás volt, kisebb átfedések elsősorban a brigádvezetők irányításában és ellenőrzésében adódtak. Ezt az üzemszervezeti formát a 4. ábrán vázoltuk fel. Fő jellemzője: a vezetésben levő biztonyos fokú kettősség, és az, hogy a munkakörök részben átfedik egymást. Volt ennek az elnök-elnökhelyettesi viszonynak egy sajátosan személyi oldala is. Amikor 1952-ben Lengyel István lemondott az elnökségről, Bíró Sándor volt az elnökhelyettes. Az új elnök azonban mégsem ő lett, a tagság Mágori Sándort választotta meg, és Bíró továbbra is helyettes maradt. Mágori Sándor akkor úgy érezte, hogy Bírónak talán rosszul esett a mellőzés, ezért felajánlotta az elnöki funkció megosztását, és a szövetkezet közgyűlése még 1952-ben határozatba is foglalta, hogy az elnök és az elnökhelyettes jogai és kötelességei egyformák. A felettes hatóságok azonban nem ismerték el ezt a megosztást, a gyakorlatban azonban lényegileg ez érvényesült. Nem kétséges, hogy a sajátságos helyzet mindkét fél részéről teljes jószándékot és önfegyelmet követelt. Tény az, hogy az elnökhelyettes nem élt vissza a helyzettel és az elnök — bár természetesen voltak köztük nézeteltérések, sőt összezördülések is — sohasem éreztette és érvényesítette helyettesével szemben felettesi tekintélyét és hatalmát. Ez az elnök-helyettesi viszony kezdetben úgyszólván zökkenőmentesen, később, főleg a 60-as évek első felében már nagyobb súrlódásokkal működött. Mégis úgy gondoljuk, hogy különlegességében is szép, érdekes emberi epizódja a makói Üttörő Termelőszövetkezet történetének. 1956-ban mezőgazdász jött a termelőszövetkezetbe, és ez bizonyos mértékig megváltoztatta a kialakult üzemszervezeti rendszert. Átmeneti forma jött létre, amelyben a mezőgazdász még nem találta meg a helyét, és nem is töltötte be tényleges funkcióját. Elvileg a növénytermelési és az állattenyésztési brigádvezetők közvetlen irányítója lett volna, de gyakorlatilag csak az állattenyésztés problémáival foglalkozott. Valójában tehát nem mezőgazdász, hanem állattenyésztő volt. Az 5. ábrán Stenczinger László idézett könyve alapján ezt az állapotot vázoltuk fel. Látható, hogy a hatáskörök meglehetősen összekuszálódtak, de mint mondottuk a mindennapi gyakorlatban e munkakörök általában elhatárolódtak. A valóságban minden rendszer annyit ér, amilyen mértékben sikerül élő és célszerű tartalommal megtölteni. Az Üttörő Termelőszövetkezet üzemszervezési rendszere elsősorban azért működött jól, mert a vezetők nemcsak tudták, de csinálták is a dolgukat, és volt bennük annyi rugalmasság, hogy a hatáskörök kereszteződéseiből adódó összeütközéseket el-