Lázár Vilmos szerk.: Termelőszövetkezettörténeti tanulmányok 1. (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 6. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 1972)
Halász Péter—Tóthné Loós Gyöngyi: A Makói „Űttörő" Termelőszövetkezet története
3. A földosztás Makón már 1944 őszén keresztülhaladt a front, így az újjáépítés is jóval hamarabb megkezdődött, mint az ország nyugatabbra fekvő vidékein, a földosztásra azonban, amellyel más helyeken nem győztek eléggé sietni, csaik meglehetősen későn került sor. Már többször említettük, hogy Makón egészen sajátságos volt a földbirtok-megoszlás: nagybirtok egyáltalában nem volt, de még középbirtok is kevés. A nagy népsűrűség miatt azonban mégis igen jelentős volt a föld nélküli agrárproletárok száma és virágzott a földbérlet-uzsora. A felszabadulás után tehát nagyon sok földigénylőt kellett volna kielégíteni, a fölosztható föld viszont rendkívül kevés volt. Ennek ellenére már 1945 januárjában széles körű propaganda akció kezdődött — elsősorban a Nemzeti Parasztpárt kezdeményezésére —, amelynek az volt a célja, hogy előkészítse Makón a földosztást. A Parasztpárt január 28-án nagygyűlést hívott össze a makói Hagymaházban, hogy elfogadtassa a földreformra vonatkozó törvényjavaslatát, és a következő időszakban tovább folyt a földreform előkészítése, amelybe később a többi párt is bekapcsolódott, 1945. március 18-án a Debrecenben székelő magyar ideiglenes kormány egyhangúlag jóváhagyta a földosztásra vonatkozó törvénytervezetet, s ennek nyomán Makón is megalakultak a földigénylő bizottságok, elkezdődött az igények összeírása. Az igazság kedvéért meg kell mondanunk, hogy a makói parasztság meglepően tartózkodó volt a földigénylésben, és rendkívül széles körű agitációt kellett végezni, hogy feliratkozzanak a földigénylők listájára. Ezt a jelenséget bizonyos mértékig két dologgal lehet magyarázni. Az egyik a földbérlők tartózkodására utal, akik a hagymatermelés szempontjából nézték a kérdést. A különböző hagymabetegségekkel való fertőzés veszélye miatt szívesen váltogatták a bérelt területet, és ezt a területváltoztatást saját földbirtok esetében nehezebben tudták volna megoldani. A másik szempont már általánosabb volt, nevezetesen a földhiány. Valóban, a földreform előkészítésének időszakában meglehetősen kilátástalan volt a helyzet, és a földosztással ellenséges erők ezt igyekeztek ki is használni. Mindezek a valóságos tényezők azonban nem indokolják teljes mértékben a makóiak passzivitását és a földosztást sürgető pártok éppen ezért fokozták az agitációs munkát. Március végén Erdei Ferenc (akkor belügyminiszter) is beszélt egy nagygyűlésen a földosztás jelentőségéről, és megígérte, hogy a makói földigénylők a felosztandó mezőhegyesi állami birtokból, valamint a környező falvak területeiből is kapnak majd földet. Az agitáció eredményeként valóban megnőtt a földért jelentkezők száma, és április végén már egyre aggasztóbbá vált a földhiány, s mozgalmas, alkudozásnak is nevezhető tárgyalások folytak arról, hogy honnan lehetne még földet szerezni a makóiak számára. Szóba jött a csanádi püspök lelei dó