Lázár Vilmos szerk.: Termelőszövetkezettörténeti tanulmányok 1. (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 6. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 1972)

Halász Péter—Tóthné Loós Gyöngyi: A Makói „Űttörő" Termelőszövetkezet története

MAKÓ TERMÉSZETI ÉS GAZDASÁGI KÖRNYEZETE Makó határa földrajzilag a Békés—csanádi löszháthoz tartozik, talaja elsőrendű, éghajlata azonban már kevésbé kedvező a mezőgazdasági termelés szempontjából. 1. Az éghajlat Makó éghajlati viszonyainak főbb jellemzőit az 1, táblázaton mutatjuk be. Előre kell bocsátanunk, hogy Makó éghajlata szélsőségesebb és ingadozóbb, mint az ország más vidékein. Ennek megfelelően az 1. táblázatban közölt és 50 évre vonatkozó adatok igen nagy mértékű szóródás átlagai. Makón az évek atlagaiban, de azok minden időszakában is jóval melegebb van, mint az országos átlag. A lehulló évi csapadék viszont rendkívül kevés, és ennek is csupán 57,5%-a hullik le a tenyészidőszakban. Különösen a körzet legfontosabb növénye, a hagyma szempontjából nem elegendő a tenyészidőszakban hulló csapadék. Igen kedvező viszont a mezőgazdaság számára a napfényes órák számának alakulása, amely — különösen a tenyészidőszakban — jóval több, mint az országos átlag. A szárazföldi jellegű éghajlatnak megfelelően télen hullik a legkevesebb csapadék (az egész évinek még 1/5-ét sem éri el), emiatt az őszi vetések gyakran maradnak hótakaró nélkül. A fagyos napok száma — bár az országosnál kevesebb — a három téli hónapban átlag 62, ugyanakkor a hó csak 30—40 napig borítja a földeket. 2. A talaj Makó környékének talaja legnagyobb részben könnyű vályog, számottevő területen előfordul még a könnyű agyag. A feltalaj meszes kémhatású, a termőréteg vastagsága általában 70—150 cm között ingadozik. Találunk még a város határában egy kevés szikes területet is, de az Űttörő Tsz-nek ott nincsenek földjei.