Lázár Vilmos szerk.: Termelőszövetkezettörténeti tanulmányok 1. (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 6. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 1972)

Donáth Ferenc: A magyar szövetkezeti nagyüzemi mezőgazdaság kialakulásának vázlatos története 1949—1970

szövetkezetekre. A központi irányítás a jövőben közgazdasági eszközökkel folyjék, az adminisztráció beavatkozását a termelés és gazdálkodás szférájában szűkíteni kell, majd meg kell szüntetni. Ennek pedig legfőbb feltétele: a vállalati, szövetkezeti önálló gazdálkodás fejlesztése. A szövetkezeti nagyüzemi gazdálkodás fő akadályainak elhárítására irányuló törekvések szerencséje, hogy elismerésüket az egész népgazdaságra kiterjedő reform koncepciójában nyerték el! Ennek tulajdonítható, hogy a tsz-ek belső szervezetére, az állami szervekkel és vállalatokkal való kapcsolatára, tevékenységük és működésük körére vonatkozó, már dogmává merevült szabályozást úgyszólván egyik napról a másikra hatályon kívül helyezték, és a nagyüzemi termelés fejlődése számára kedvezőbb új rendszerrel cserélték fel. És ennek tulajdonítható az is, hogy olyan nagy jelentőségű és anyagi kihatású döntések születhettek meg egyidejűleg, amelyek egy népgazdasági koncepció hiányában aligha láttak volna napvilágot. Emeljük ki, hogy éppen az összefüggő intézkedéseknek ez a rendszerezettsége és egyidejűsége nagy. mértékben növelte hatásukat a szövetkezeti nagyüzem fejlődésére. A termelőszövetkezetek önálló vállalati gazdálkodásának elvéből az artyel típusú szövetkezés tulajdoni és termelési viszonyainak megváltozása következett. Megszűnt az állami-tanácsi szerveknek a tsz-termelést és gazdálkodást közvetlenül irányító szerepe, amely a gyakorlatban a tsz termelési eszközei feletti valóságos rendelkezési jogot a szövetkezet szerveitől az igazgatás szerveihez vonta. A termelőszövetkezetek anyagi megerősödésének előrehaladásával párhuzamosan megszűnőben van ezeknek a szerveknek (nem rendszeres) beavatkozása a tsz gazdálkodásába. E változásnak két nagy horderejű következményét említjük csak. A korábban nem valóságos, quasi-szövetkezeti tulajdon valóságos szövetkezeti-csoport tulajdonná alakulhat át, a tsz-tulajdon köre kibővült. A termelőszövetkezeti földtulajdon megteremtése (1967. IV. te.) fontos állomása ennek a folyamatnak. Általános társadalmi jelentőségével ehelyütt nem foglalkozhatunk. Sőt a nagyüzemi termelésre gyakorolt minden fontos vonásával sem. Ne felejtsük el azonban, hogy a szövetkezeti tulajdon valóságos tartalma a szövetkezetek gazdasági megerősödésének függvénye. E változásnak a szövetkezeti nagyüzemi termelésre gyakorolt hatásából is csak azt, a mennyiségileg nem mérhető, de a gazdálkodás úgyszólván minden napjában jelenlévő, anyagi kihatású fontos tényt emeljük ki, hogy a cselekvési szabadságát elnyert szövetkezeti vezetés jobban és gyorsabban képes reagálni a változó körülményekre, mint ahogyan a közvetlen állami irányítás idején erre módja volt. A termelés megszabadult a külső irányításnak az üzemre és a népgazdaságra egyként hátrányos vonásától, nevezetesen attól, hogy lassan, bürokratikusán reagált a változó feltételekre. Az önálló vállalati vezetés esetén gyorsabb és pontosabb a „visszacsatolás", jobban biztosítja a termelés dinamikus arányosságát, az üzem összhangját. Ennek kiemelkedő jelentősége volt a szövetkezeti termelés és gazdálkodás