Lázár Vilmos szerk.: Termelőszövetkezettörténeti tanulmányok 1. (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 6. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 1972)

Donáth Ferenc: A magyar szövetkezeti nagyüzemi mezőgazdaság kialakulásának vázlatos története 1949—1970

aratás 77,5%-os gépesítésének következtében — mintegy 20%-kal sikerült csökkenteni. A munkaerőmegtakarítás május—június hónapokban volt a legkisebb. Az összes kézi munkaerőszükségletnek mindössze 5,5%-át pótolták a gépek. Ezekben a hónapokban az 1962. évi gépesítési színvonal mellett több gyalogmunkásra volt szükség, mint a nyári munkacsúcs idején. S mivel a növényápolási munkák gépesítése a következő években is csak lassan haladt előre, ennek a körülménynek nagy fontosságú következménye lett. 1962 szeptemberében és októberében a gépesítés munkaerő-megtakarító hatása 13%-os volt. Havi átlagban 500—550 000 gyalogmunkásra volt szükség, ám a nyári hónapokról áthúzódó munkák ezt a mennyiséget jelentősen megtetézték. 1962-ben is ez a körülmény nagy mértékben hátráltatta a betakarítást és.az őszi szántás-vetést. A gyakorlatban főként a szakaszos gépesítés miatt a munkaerő-szükséglet a havi átlag másfélszeresére is felszökött. Ezekre az esztendőkre érvényes a jelentés összegezése: ,.Ennyi munkaerőt a szövetkezetek nem tudtak mozgósítani, és ennek következtében a munkákat rendszeresen késve végezték el, sőt az őszi idényben — amikor az időjárás már nem volt kedvező — el sem végezték." Az idézet annak a körülménynek legfontosabb okára mutat rá, hogy ezekben az esztendőkben miért nem emelkedett, illetve kis mértékben de visszaesett a termelőszövetkezetekben az egységnyi területre jutó termelési érték. Emlékeztessünk rá. hogy az alacsony termelői árszínvonal, a megfelelő jövedelem hiánya meghatározza a közös gazdaságok munkaerőhelyzetét. Ennek következtében az egyes szövetkezeti tagnak a közös gazdaságból eredő jövedelme is csökkent. Tehát sem gépesítéssel nem sikerült ezekben az években a hiányzó munkaerőt teljesen pótolni, sem a szövetkezeti parasztokat nem sikerült érdekeltebbé tenni a közös gazdaság munkáinak végzésében. A helyzet kritikus volt. A nagyobb állami támogatás és beruházás hatékonyságát lerontotta az üzemek többségében uralkodó diszharmónia. A gazdaságban is az a törvény érvényesül, hogy a legkisebb nagyságrendű tényező határozza meg a többi tényező együttes gazdasági hatásfokát. Ezekben az években a legtöbb szövetkezetben a szükséges és jóminőségű emberi munka volt ez a tényező. Mivel ez kisebb-nagyobb mértékben hiányzott, a tsz-ek gazdálkodása nem lehetett eléggé jövedelmező. Az alacsony jövedelmezőség viszont az eredményes termeléshez nélkülözhetetlen munkafegyelem kialakulását nehezítette és késleltette. Esztendők és nagyjelentőségű gazdaságpolitikai döntések kellettek ahhoz, hogy a tsz-ek nagyrésze kikerüljön ebből a helyzetből. így érthető, hogy a szövetkezeti tagok ebben az időben egzisztenciájuk szilárd alapját általában a háztáji gazdaságban látták. A legtöbb szövetkezetben vagy volt már vagy kialakult a tagok ,,iörzsgárdája" ; a termelés rajtuk nyugodott. A tagok — általában — nagyobb része üggyel-bajjal elvégezte a kikötött munkamennyiséget, hogy megtarthassa háztáji kisgaz-