Lázár Vilmos szerk.: Termelőszövetkezettörténeti tanulmányok 1. (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 6. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 1972)

Donáth Ferenc: A magyar szövetkezeti nagyüzemi mezőgazdaság kialakulásának vázlatos története 1949—1970

gyobb mértékben (a kimutathatónál jóval nagyobb mértékben) meghaladta a közösből nyert jövedelmet. És olvassuk csak ezeknek az éveknek tsz-vezetőségi jegyzőkönyveit és elnöki beszámolóit, hogy igazi képet nyerjünk a szövetkezeti parasztok háztáji-központú szemléletéről, amely a közös gazdasághoz való viszonyukat sokáig uralta. De változott-e és milyen tekintetben az állam politikája? A fő célt más gazdaságpolitikával kívánta elérni, és kerülni igyekezett az ötvenes évek első felében alkalmazott kényszert. Nem teljes sikerrel, ahogyan erre az MSZMP KV-ének 1959 októberi határozata utal. A termelőszövetkezetek gazdasági támogatása azonban igen tetemes volt, A múlttal szemben a változás e tekintetben szembeszökő. 1959—1964 között a mezőgazdasági beruházások a népgazdasági beruházások évi 18—21 százalékát tették ki az ötvenes évek elejének 10,6—13,3 százalékával szemben, s a különbség igazi arányait akkor látjuk, ha figyelembevesszük, hogy 1958 és 1964 között a népgazdasági beruházások összege (változatlan áron számítva) megduplázódott, míg 1951—53 között a növekedés üteme lassú volt. A változásra világít rá az 1947—1966 közötti mezőgazdasági beruházások megoszlása. 1947—1958 közötti 12 esztendőre a mezőgazdasági beruházások 17%-a esett míg az 1959—1966 időszakra esett annak 83%-a. így annak ellenére, hogy az 1958. évi állóeszközök mintegy harmada szinte egyszerre használhatatlanná vált, a nagy beruházások következtében a kollektivizálás éveiben a mezőgazdaság állóalapjai nem csökkentek, hanem átalakultak. A döntően kisüzemi gazdálkodásra szabott állóeszközállományt nagyüzemi állóeszközállománnyal cserélték fel viszonylag rövid idő alatt. Az állam emellett szakemberekkel, vetőmagakciókkal, szervezéssel és még sok egyéb módon segítette a szövetkezeti szervezet kialakítását és megerősödését. A nehézségek ennek ellenére ember felettiek voltak, s főként a termelés alapvető tényezői közötti üzemi összhang hiányából fakadtak. A kívánatos arányokat pedig két úton lehetett és kellett mindenekelőtt szorgalmazni. Egyrészt a munkaerőt pótló anyagi beruházások növelésével ; másrészt a szövetkezeti parasztoknak a közös gazdasággal szembeni kedvezőtlen magatartásának megváltoztatásával. Érdekeltebbé kellett tenni őket a közös gazdaság munkáinak végzésében. Sikerült-e és milyen módon a kieső munkaerőt helyettesíteni, illetve a meglevő munkaerő igyekezetét a közös gazdaság felé fordítani? A munkacsúcsok hiányos munkaerő ellátottsága következtében előbb kritikus esztendőket kellett a termelőszövetkezeteknek a szó szoros értelmében átvészelniük. Évenként ismétlődő jelenség volt, hogy a szövetkezetekbe kivonult városiaknak (tisztviselőknek, katonáknak, diákoknak) kellett biztosítani a termelés folytonosságát. Az állam nagy erőfeszítései ellenére a munkaerő-mérleg nyelve ezekben az években hirtelen és kedvezőtlenül kibillent. A traktorok száma a magyar mezőgazdaságban ebben az időszakban ugyan több mint megkétszereződött; traktoregységre számítva egyenesen megháromszorozódott. Nem maradt mögöttük a fontosabb munkagépek számának növekedése sem. A kultivátoroké megduplázódott, a vetőgépeké