Lázár Vilmos szerk.: Termelőszövetkezettörténeti tanulmányok 1. (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 6. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 1972)

Donáth Ferenc: A magyar szövetkezeti nagyüzemi mezőgazdaság kialakulásának vázlatos története 1949—1970

lásra azzal válaszoltak, hogy a gazdálkodó paraszt rendjét munkás mértékkel és magatartással cserélték fel. Az ötvenes években megmozdult a föld, de megmozdult a paraszt is. Nemcsak a föld hagyta el a parasztot egy hatalmasabb vonzásnak engedelmeskedve, de a parasztok százezrei is elhagyták a földet. Egy részük, főként a mezőgazdasági termelés kedvezőbb körülményeinek hatására 1954—56 között visszatért a mezőgazdaságba; túlnyomó részük távozása végleges volt. Fazekas Bélának a mezőgazdaság felszabadulás utáni fejlődéséről írt alapvető munkájából idézzük a Központi Statisztikai Hivatal jelentését. ,,1949 után az egyéni gazdálkodók közül egyre többen ajánlották fel és hagyták ott földjüket. . . 1949 óta több mint másfél millió hold szántót ajánlottak fel. A tartalékterületek különösen 1952-ben nőttek meg erőteljesen . . . Egyes ipari vidékeken szinte elnéptelenedett a mezőgazdaság. Nemcsak az egyéni gazdálkodók hagyták ott földjüket, hanem gyakran a termelőszövetkezeti tagok is." A tagosítások növelték a felajánlásokat. „Különösen magas a felajánlás aránya azokban a községekben, ahol másod vagy harmadízben hajtanak végre részleges tagosítást. Szinte általános, hogy a másodszori csereingatlant a gazdák már nem vállalják művelésre." 1953-ban már mintegy 3—3,5 millió kat. h. „felajánlott' földdel illetve összterülettel rendelkezett az állam. A kistermelő tulajdonos elválasztása termelési eszközeitől, amely világszerte kísérte és kíséri az iparosodást, kínos-keserves folyamat. Akkor is, ha lassan, még inkább, ha gyorsan megy végbe. Már az is nagy megterhelése a léleknek, ha a megszokottat fel kell adni. Még inkább az, ha a bizonyosat, a paraszti lét bevált alapjait kell felcserélni a parasztoknak ismeretlen gadálkodási és életrenddel. Mindennek messzemenő hatása volt a parasztok magatartására, a mezőgazdasági termelésre, különösen pedig a termelőszövetkezetek fejlődésére. Észrevehető változás e tekintetben csak a hatvanas évek második felében mutatkozik tömegesen, amelyet a régit már alig ismerő, ahhoz nem ragaszkodó új nemzedék belépése a termelésbe erősít. Nem meglepő tehát, hogy a közös gazdaságok pionírjai túlnyomóan az agrárproletáriátusból kerültek ki, akiknél tehát a munka és a tulajdon szétválasztása nem merült fel, mert a földreform után is nincstelenek maradtak vagy legfeljebb néhány hold bérlethez jutottak az 1948-ban felosztott nagyparaszti bérletekből. A reform során földhöz jutott olyan nem nagyszámú úibirtokos egészítette ki soraikat, akiket sem a tulajdon, sem az egyéni gazdálkodás nem tett paraszttá az elmúlt 3—4 esztendő alatt, s könnyű szívvel adták fel egyéni kisgazdaságaikat. 1949 júniusában, tehát a tsz-mozgalom első éve után, a tsz-családok 70%-a korábban földnélküli és a többiek is 1% kivételével 7 holdon aluli birtokosok voltak. Még 1950 végén is, amikor 600-ről már 76 ezerre emelkedett a tsz-családok száma, egyharmaduk a volt földnélküliek közül került ki. Említésre méltó, hogy amíg és ahol a termelőszövetkezeti csoportok tagjai többségében volt proletárok, a közös gazdaságok szervezése általá-