Lázár Vilmos szerk.: Termelőszövetkezettörténeti tanulmányok 1. (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 6. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 1972)

Csepely—Knorr András: Tíz év a közös úton

amely nemcsak a mezőgazdasági árolló révén az ipari és a mezőgazdasági árak között áll fenn, hanem a mezőgazdaságon belül is bekövetkezett a növénytermelés és az állattenyésztés termékeinek ára között. A helyzetfelismerés egyértelműen arra indította a gazdaság vezetőit, hogy elsősorban a növényi árutermelés bővítését szorgalmazzák, a technológiai fejlődés révén az itt felszabaduló munkaerőt pedig nem az állattenyésztés, hanem a mellék- és kiegészítő tevékenység fejlesztése révén igyekezzenek foglalkoztatni és ezzel a gazdaság pozitív ökonómiai helyzetét fenntartani. 3. Hitelállomány és állami támogatás A mezőgazdasági termelőszövetkezetek megalakulásuk után csak azokkal a szerény igényű és elsősorban kisparaszti gazdálkodáshoz alkalmas eszközökkel rendelkeztek, amelyeket a tagok vittek a közös gazdaságba. A korábbi termelőszövetkezetek életéből nyilvánvalóvá vált, hogy eszközök nélkül a fennálló mez igazdasági árolló közgazdasági hátterében a termelőszövetkezetek nem lehetnek életképesek. Nem várható tőlük a bővített újratermelés megvalósítása, sőt az esetek nagy részében még az egyszerű újratermelésre is képtelenek. A nagyüzemi gazdálkodás fölénye ilyen formában nem domborodhat ki a korábbi kisparaszti gazdálkodással szemben, és nincsen mód a mezőgazdaság korszerűsítésére, az időközben rohamos léptekkel fejlődő európai mezőgazdasági színvonal megközelítésére. A kormányzat felismerte ezt a helyzetet, és a korábbi időszakban alkalmazott gazdaságpolitikával szemben nem hagyta magukra a termelőszövetkezeteket. Hitellel és állami támogatással segítette azok gazdálkodását és fejlődését. A hitelpolitika természetesen szoros függvénye a mindenkori gazdaságpolitikának. Ebben az időszakban a gazdaságpolitika vezérfonala a mezőgazdasági termelőszövetkezetek megerősítésének és a gazdálkodás fejlesztésének szemszögéből az eszközállomány gyors és minden lehetséges eszközökkel való növelése volt. Kétségtelen, hogy megfelelő álló- és forgóeszközök nélkül nem képzelhető el és nem valósítható meg nagyüzemi gazdálkodás, de ugyanúgy kétségtelen — és ezt igazolták az eredmények is —, hogy az eszközállomány önmagában még nem elegendő a rentábilis nagyüzemi gazdálkodás megvalósításához. Az eszközállomány gyors ütemű növelésének igénye meggondolatlan beruházások megvalósításához, számos, az adott időpontban még kihasználatlan eszköz beszerzéséhez vezetett sok gazdaságban. Ugyanakkor az árviszonyok kizárták még a legszolidabb beruházások megtérülésének lehetőségét is. A hitelállomány a gazdaságok tekintélyes részében olyan mértékűvé vált, hogy visszafizetésére nem kerülhetett sor, a termelőszövetkezetek tekintélyes része eladósodott. Ebben a helyzetben a kormány kénytelen volt az egyetlen lehetőséghez folyamodni, mégpedig a fennálló hitelek jelentős részét el kellett engednie.