Lázár Vilmos szerk.: Termelőszövetkezettörténeti tanulmányok 1. (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 6. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 1972)

Csepely—Knorr András: Tíz év a közös úton

dott eddig, mivel csak most nyílt meg a lehetőség a termelőszövetkezet számára az öntözéses gazdálkodás gépi eszközeinek beszerzésére, az elengedhetetlenül szükséges többlet-ráfordítások folyamatos biztosítására és ezzel az eszközök kedvező hatékonyságának elérésére. 2. Állattenyésztés Az állattartás volumenét, az állatállomány alakulását már ismertettük. Láthattuk, hogy az állatsűrűség, a 100 kat. hold termőterületre jutó számosállatok száma az évek során alig változott. Látszólag tehát stagnált az állattenyésztés. A valóság ezzel szemben az, hogy az egyes periódusokban bekövetkezett egyesüléseket az állomány átcsoportosítása, a szakosított telepek fokozatos, tudatos kialakítása követte. A termelőszövetkezettel egyesülő gazdaságok magukkal hozták kis számú, többségében gyenge termelőképességű, korszerűtlen férőhelyeken elhelyezett állományukat. Az eszközállomány növelésének korlátozott volta csak lassan tette lehetővé a fejlesztést és átcsoportosítást, noha magjának megvalósításához, a szarvasmarha és a tertéstenyésztő telep építéséhez az olaszi üzemegységben, illetve annak határában már 1962-ben hozzákezdtek. A jelentős beruházást nagyobbrészt saját erőből valósították meg. Az épületek viszonylag olcsó, de stabil, mérsékelten korszerű, részben gépesíthető objektumok. A gazdaság jelenlegi területén a szakosítást a következők szerint oldották meg. A belvárdgyulai központi majorban a régi 100 férőhelyes tehénistállóba koncentrálták a hízóállományt, és állománynövelés esetén távlatban is itt kívánják a hizlaló telepet fenntartani. Az olaszi üzemegységben alakítottak ki egy 400 férőhelyes tehenészeti telepet, valamint egy 250 férőhelyes sertéstenyésztő telepet. A szarvasmarha-tenyésztés fejlesztését szolgáló növendékállományt 200 férőhellyel a lothárdi üzemegységben helyezték el. A hásságyi üzemegység 300 férőhelyes sertéshizlaldának adott helyet, a magyarsarlósi üzemegység pedig 1000 férőhelyes juhhodályt és 50—60 férőhelyes csikótelepet foglal magába. Az állattartó telepek kialakítását követően megkezdődött az állattartás szakosítása, ami az egyes állatfajok korábbi arányainak jelentős megváltozásához vezetett. Lassú és bizonytalan növekedést mutatott a szarvasmarha-állomány. A telepek kialakítása során is megmutatkozott ez a bizonytalanság, amenynyiben a 400-as tehenészeti telep kiépítését nem követte az ilyen létszámú anyaállományhoz tartozó szaporulat férőhelyeinek felépítése. Igaz, hogy erre nem is volt szükség, mivel a tehenészeti telep még ma sincs rendeltetésszerűen kihasználva, ugyanis az 1968. évi átlagos tehénállomány is csak 263 db, 1969-ben 272 db volt. A szarvasmarha-tartás technológiája hosszú ideig teljesen kézi mun-