Lázár Vilmos szerk.: Termelőszövetkezettörténeti tanulmányok 1. (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 6. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 1972)

Csepely—Knorr András: Tíz év a közös úton

Gazdaság egyik üzemegysége. A viszonylag kevés kulákgazdaság, kitele­pített, elhagyott és községi terület korlátozott lehetőséget nyújtott a föld­osztáshoz. Községenként mintegy 300—400 kat. h. mezőgazdasági területet, ezen belül 200—300 kat. h. szántót osztottak szét a földigénylők között. Ez azt jelentette, hogy a jogos igényeket részben lehetett csak kielégíteni. Ennek eredményeként a mezőgazdaság kollektivizálásának időszakában községenként 4—8 föld nélküli család is tevékeny részt vállalt a termelő­szövetkezetek megalakításában. Százalékos arányt tekintve a termelő­szövetkezeteket megalapító családok 4—5%-a volt földnélküli. 3. A népmozgalom alakulása A termelőszövetkezetek gazdálkodására a munkaerőhelyzet alakulása révén jelentős befolyást gyakorolt a népmozgalom változása, ugyanakkor a foglalkoztatás és a biztosított személyi jövedelem mértéke általában visszahatott a népmozgalom alakulására. Ez a tendencia tapasztalható a vizsgált területen is. (5. táblázat.) Jellemző a népesség változása 1960 és 5. táblázat A népesség számának alakulása 1960—1969 között* Község 1960 1964 1965 1966 1967 1968 1969 lélekszám január 1-én Belvárdgyula 709 667 703 679 685 678 669 Birján 483 461 466 465 447 438 427 Hásságy 616 541 532 532 505 495 476 Lothárd 436 381 373 374 363 366 346 Magyarsarlós 455 395 378 355 337 344 345 Olasz 827 735 716 761 757 758 749 Együtt: 3526 3180 3168 3166 3094 3079 3012 * Adatok Baranya megye községeiről. Központi Statisztikai Hivatal Baranya megyei Igazgatósága Pécs, 1968. 1964, illetve 1964 és 1969 között. Két község, Belvárdgyula és Olasz lakosai­nak száma négy év alatt 5,9%-kal, illetve 11,1%-kal csökkent, majd 1964 és 1969 között ismét emelkedett, és így végeredményben kilenc év alatt együttesen 5,6%-kal, illetve 9,4%-kal csökkent. A négy másik községben nem állt meg 1964-ben az elvándorlás, ha­nem — valamelyest csökkenő mértékben — tovább folytatódott. Ennek az volt az eredménye, hogy kilenc év alatt: 18* 275

Next

/
Thumbnails
Contents