Lázár Vilmos szerk.: Termelőszövetkezettörténeti tanulmányok 1. (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 6. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 1972)

Szénay László: A Tiszakarádi „Új Élet" Termelőszövetkezet története

Az időszak végének eredményei a takarmánytermelés eredményeinek növekedéséről tanúskodnak, bár nem remélhető, hogy esetleges kedvezőtlen években ezek a hozamok állandósulnak vagy növekednek. A takarmánygazdálkodás problémáit a termésátlagok emelkedése sem oldotta meg. A túlzottan megnőtt sertésállomány abrakszükségletét a termelés növekedése ellenére sem fedezte, s a gazdaság vásárlásra szorult. Az abrakárak emelkedése következtében a vásárolt abrakmennyiség az állattartásban a termelési költséget növelte. A vásárlás arányát és a magas abrakköltséget együttesen jelzi, hogy 1967-ben a megtermelt összes takarmány-tápanyagnak 53,1%-át, az állattenyésztés összes takarmány-költségének pedig 71,3%-át az abrak tette ki. A takarmánygazdálkodás problémáira utal, hogy az egyébként hagyományos tömegtakarmány-termelő vidéken az abrakfélék aránya túlzottan megnőtt. Ez megmutatkozik a takarmány-vetésterület szerkezetében és a takarmányfelhasználás összetételében egyaránt. A takarmány terület struktúráját 1967-ben a következő számok jellemzik: kat. hold % Takarmánygabona 776 20,4 Kukorica 578 15,2 Hüvelyesek 222 5,8 Egynyári szálastakarmány 385 10,1 Évelő pillangós 425 11,2 Gyökgumósok 53 1,4 Összes szántóföldi takarmány: 2439 64,1 Rét 373 9,7 Legelő 1005 26,2 Összes takarmányterület : 3817 100,0 Megjegyezzük, hogy a nagy legelőterületből csupán mintegy 300 kat. hold szolgálta a közös állatállományt, a többit a háztáji és a községi állomány legeltetésére használták. A felhasznált (súlygyarapodási értékben kifejezett) takarmányoknak a megoszlása 1967-ben a következő volt: abrak 53,1 % szénafélék 28,6 % zöldtakarmányok 10,6 % lédús takarmányok 6,0 % egyéb takarmányok 1,7%