Lázár Vilmos szerk.: Termelőszövetkezettörténeti tanulmányok 1. (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 6. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 1972)

Szénay László: A Tiszakarádi „Új Élet" Termelőszövetkezet története

önkéntelenül felvetődik a kérdés, hogy az időszak vége felé mikéni változik — éppen a közös gazdasághoz fűződő eltérő érdekek és a közösbűi származó különböző személyi jövedelmek kapcsán — a tagság tagozódása, s ezzel párhuzamosan az egyes rétegek „szövetkezeti" gondolkodásmódja. A közös gazdaságot legtudatosabban támogató réteg továbbra is a szűkebb körű vezetőkből (elnök, elnökhelyettes, főkönyvelő, brigádvezetők) tevődik össze. A legnagyobb személyes jövedelem is itt alakul ki. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy ha a munkával eltöltött órák számát tekintjük, akkor a szűkebb vezető réteg 1 órára jutó jövedelme nem haladja meg a közös munkában rendszeresen részt vevők keresetét. A vezetők ugyanis rendszeresen több munkaidőt fordítanak a közös gazdaság ügyeinek intézésére. Erősödik, s 1965-ben már a tagságnak több mint 1/4-ét teszi ki a közös munkában rendszeresen részt vevő tagság. E réteg annyiban változik, hogy benne egyre nagyobb súlyt kapnak a gépkezelők és műhelymunkások. Csökken ugyan, de még mindig a tagság több mint 40%-át meghaladja a közös munkában rendszertelenebbui és kevesebb teljesítménnyel részt vevő, igen összetett réteg súlya. Az idetartozóknak a közösből származó átlagos évi jövedelme 5000 Ft alatt marad. E réteg az érdekeltség és a közössel kapcsolatos gondolkodásmód alapján több csoportra osztható. A legtöbb olyan korábbi szegényparaszt vagy feleség, akinek egy másik családtagja biztos keresethez jut más munkavállalásból, A tagsági viszony fenntartására a bevitt föld kapcsán is, de főleg a családi jövedelem kiegészítése érdekében van szükség. Igen lényeges hatást gyakorol e csoport fennmaradására, hogy a szükséges minimális munkavégzés eredményeként élvezheti a tagsági viszony minden gazdasági előnyét (részes művelés, természetbeni gabonafejadag stb.). Figyelmet érdemel, hogy az e réteghez tartozó tagság közt nagyobb az elszigetelődés és különbség, mint a többi rétegek között. A korábban is jól gazdálkodó „gazdagabb" tagok ugyanis fejlett háztáji gazdasággal rendelkeznek, s így összes jövedelmük meghaladja az átlagos tagsági jövedelmet. A másik részében a háztáji gazdaság kicsiny méretű, vagy teljesen hiányzik. Az említett második, törzsgárdaként is nevezhető tagság között egyre kevésbé vehetők észre a hagyományos tiszakarádi társadalmi rétegeződés (jómódú és szegényparasztok) maradványai. A fennmaradó megkülönböztetések is elsősorban a harmadik csoporthoz tartozó „szegényekkel" szemben mutatkoznak. Ezzel szemben a harmadik csoporthoz tartozók között a korábbi társadalmi tagozódás okozta különbségek és az ezekből származó magatartás eléggé észrevehetően megmarad. A közös gazdasághoz való viszonyt, illetve a szövetkezeti öntudatot illetően az időszak végéig még csupán az első csoport tekinthető egységesen öntudatos tagságnak. A második csoporthoz tartozó törzsgárdából a korábban jól gazdálkodók zöme még ingadozik, s nem bánná a szövetkezet feloszlatását. A harmadik csoporthoz tartozó tagság nagyobbik része változó érdekeihez változó viselkedéssel igazodik, a köztük levő hangoskodó lumpeneket megveti ugyan, de szívesen hallgatja a termelőszövetkezet-ellenes