Lázár Vilmos szerk.: Termelőszövetkezettörténeti tanulmányok 1. (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 6. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 1972)

Halász Péter—Tóthné Loós Gyöngyi: A Makói „Űttörő" Termelőszövetkezet története

4. Az üzem- és munkaszervezet változásai Az a viszonylag nyugalmas és — jobb szó híján — patriarchálisnak nevezett vezetési stílus, amely az Űttörő Termelőszövetkezetben az ötvenes évek végére alakult ki és a hatvanas évek elején élte virágkorát, a hatvanas évek derekától kezdve egyre inkább a múlt emlékévé vált, és ma már azok a tagok is bizonyos nosztalgiával gondolnak rá vissza, akik annak idején nem is voltak olyan nagyon elragadtatva tőle. Az idő, és a jelen ridegsége szépíti meg azt az időszakot. A maroslelei Űj Barázda Termelőszövetkezettel való egyesülés után megnőtt az Űttörő területe, a tervutasításos központi irányítás és az egycsatornás értékesítési rendszer megszűnésével, illetve fellazulásával megnőtt a vezetők felelőssége és egyben az elfoglaltsága is. Egyre kevesebb idő jutott a tagokkal való közvetlen találkozásra, gondjaik, véleményük meghallgatására. Űj, felsőbb iskolákat végzett szakemberek jöttek a termelőszövetkezetbe, akik a tagokkal — bár tulajdonképpen közülük valók voltak — már nem az egykor közösen szenvedő harcostárs, hanem sokkal inkább a vezető—beosztott viszonyt éreztették. Megindult tehát és lezajlott az a folyamat, amely szükségszerűen lejátszódik minden olyan közösségben, ahol a lazább, a kalákába összeverődők melegebb kapcsolatára hasonlító csoportosulás célszerűen szervezett, hierarchikus felépítésű, vállalatszerűén gazdálkodó üzemmé fejlődik. Az is természetes, hogy ez az átalakulás megváltoztatja a közösségben levő egyének közti kapcsolatot, megnöveli a vezetők és a beosztottak közti távolságot. De megvan ennek az átalakulásnak az elviselhető formája is. Az Űttörő Termelőszövetkezetben azonban mindez igen speciális körülmények között zajlott le: voltak tényezők, amelyek késleltették a „patriarchális hangulat" átalakulását, más körülmények pedig kirívóbbá, ridegebbé tették az új formákat, és ettől vált a tagok számára nehezen elviselhetővé a változás és az új szervezet. A belső kapcsolatok átalakulását konzerválta az ötvenes évek elején kialakult és az évtized végére kikristályosodott „kettős elnökség"-i rendszer. Ez egyrészt már önmagában is valami egyéni, ha úgy tetszik emberi vonást jelentett az Űttörőben kialakuló belső kapcsolatokban, másrészt alkalmat adott az elnök Mágori Sándornak arra, hogy ebben az általában gyümölcsöző munkamegosztásban bőven maradjon ideje a brigádvezetőkkel és a tagokkal való sűrű és elmélyült találkozásra. A vezetők és a beosztottak közti jóízű kapcsolat kialakulását az is elősegítette, hogy a szövetkezet tagjainak zöme anyagilag is meglégedett volt, hiszen teli zsebbel és gyomorral a termelőszövetkezeti tag is joviálisabban gondolkozik és érez. Másfelől viszont siettette az átalakulást az a körülmény, hogy 1967 tavaszán Mágori Sándor lemondott az elnökségről és helyébe régi „elnöktársát", Bíró Sándort választották. Az új elnök azonban nemcsak alkatilag nem volt alkalmas a patriarchális kapcsolatok fenntartására, de egyszerűen ideje sem volt rá, hiszen tulojdonképpen a két volt „társelnök" munkakö-