Lázár Vilmos szerk.: Termelőszövetkezettörténeti tanulmányok 1. (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 6. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 1972)

Halász Péter—Tóthné Loós Gyöngyi: A Makói „Űttörő" Termelőszövetkezet története

életében, mint azt — kevésbé biztos alapokon álló gazdaság esetében — várhatnók. Mégis el kell mondanunk, hogy a vizsgált időszakban az Úttörő elsősősorban az elért színvonal megtartását könyvelhette el munkájának legfőbb eredményeként. Nézőpont kérdése tehát végül is, hogy a fejlődés megtorpanását vagy az elért színvonal megtartását látjuk-e az Űttörő történetének ebben az időszakában. A következmények ismeretében az előbbi fogalmazást tartjuk igazoltnak, de ez csak az idő múlásával vált nyilvánvalóvá. Akkor még teljes fényében csillogott az Úttörő Termelőszövetkezet, 1961-ben második lett a termelőszövetkezetek versenyében, és — immár másodszor — megkapta a „Kiváló termelőszövetkezeti gazdaság" címet is. 1964-ben pedig 4. lett az országos versenyben. 1. A gazdálkodás eredményessége Amint már említettük, 1960—1961-es években az új belépők földjével kétszeresére növekedett az Űttörő termelőszövetkezet területe. Ez azonban nemcsak a művelési ágak arányában, de jóformán a vetésszerkezetben sem okozott észrevehető változást. A területnövekedés ugyanis arányban volt a tagok számának gyarapodásával, így az 1 tagra jutó közös terület sem változott számottevően; akárcsak 1959-ben, továbbra is 4,0—4,5 között ingadozott. Ugyancsak változatlan maradt a föld értékét jelző aranykorona átlagos értéke is (1959 : 19,2, 1963 : 20,0). A kalászosok a vetésterületnek rendszeresen 34—35%-át foglalták el, csupán 1964-ben ugrott föl ez az arány 40% fölé. A kukorica a szántóterület negyedrészét tette ki, s a cukorrépa is tartotta a 4—5%-os átlagát. Nem változott számottevően a tömegtakarmányok 13—14%-ot, valamint a zöldségfélék 18—20%-ot jelentő vetésterülete sem. A vöröshagyma területe 1960—1963 között ugyan felemelkedett 10,8%-ról 14,4%-ra, de 1964-ben ismét visszaesett 12%-ra. A termésátlagokkal kapcsolatosan (22. táblázat) már nem beszélhetünk ilyen egyértelmű állandósulásról, főleg a cukorrépánál, a tömegtakarmányoknál és a hagymaféléknél tapasztalhatunk nagy ingadozást. A hozamok színvonala azonban lényegében nem változott a vizsgált időszakban, csupán a búzánál és a cukorrépánál mutatkozik számottevőbb hozamnövekedés. Ennek ellenére megállapíthatjuk, hogy a növénytermelés átlaghozamai ebben az időszakban lényegesen kisebb mértékben ingadoztak, mint az ötvenes években. Az pedig teljesen egyértelmű, hogy az Űttörőben úgyszólván minden növényféleségnél 1—26%-kal magasabbak voltak az átlagtermései^ mint a makói termelőszövetkezetekben. (Ismételten hangsúlyozzuk, hogy a város 4 termelőszövetkezetének átlagában az Úttörő is benne van. Közte és másik három termelőszövetkezet átlaga közti különbség tehát a valóságban még nagyobb arányú.) Ezeknek az igen jó termésátlagoknak az okát hiába keresnénk az Űttörő Termelőszövetkezet kedvezőbb természeti adottságaiban: a földek arany-