Lázár Vilmos szerk.: A földreform történelmi jelentősége (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 5. Magyar Mezőgazdasági Múzeum Budapest, 1972)

Dr. Lázár Vilmos: A termelés beindítása a földreform végrehajtása után

A háború pusztításai a magyar mezőgazdaságban Űgyhiszcm, elöljáróban joggal hangsúlyozható két megállapítás. Az egyik az, hogy a földreformot — eltekintve attól, hogy annak végbevitele elodázhatatlan történelmi feladat volt — a termelés érdekében is feltétlenül és azonnal végre kellett hajtani. Hiszen a nagybirtokok túlnyomóan nagy része gazdátlanul maradt — a földesurak elmenekültek —, s így ha a parasztok nem kezdik meg azonnal a termelőmunkát, igen nagy területek maradtak volna parlagon és az ország népe kenyér nélkül marad. — Még a Kis Újság — a Kisgazdapárt lapja is 1945 egyik áprilisi számában azt írja, hogy szerte az országban már mindenütt dolgoznak a földeken, ki ahogyan tud „Ha nincs igásállat, ásót, kapát használnak ... Ha megmaradt volna a nagybirtok — írja a lap —, ma holdak ezrei ásítanának megdolgozntlanul," A másik annak a megállapítása, hogy a demokratikus földreform, a nagybirtok parasztkézre adása erőteljesen aktivizálta azokat a szunnyadó erőket, amelyek á parasztságban potenciálisan léteztek. És ezek a felszabadult hatalmas energiák a felserkent, friss paraszti erők tették lehetővé, hogy a háborús pusztítások dacára is — mondhatni — munkaeszközök nélkül, vagy igen elhasznált felszereléssel dolgozva, rövid néhány év — tegyük hozzá aszályos év — alatt a mezőgazdasági termelés megközelítette, sőt nem egy ízben túl is szárnyalta a háború előtti termelési szinvonalat. S itt kell megjegyezni — amit Fazekas Béla kitűnő könyvében megírt —, hogy az 1948-ig elért termelési eredményeket az 50-es évek elején az akkori politikai vezetők — tévesen — nem a parasztság lelkes és áldozatkész munkájának, hanem az akkor igen fejletlen termelőerők hatásának tulajdonították és erre alapozták az ár- és bérrendszert, valamint ettől a helytelen meggondolástól indíttatva erőltették a kollektivizálást. Holott a magyar mezőgazdaságot a felszabadulás igen lerombolt állapotban találta. A háború roppant pusztításai, az ország területén lefolyt harci cselekmények, s német- és nyilas hordák rablásai, fosztogatásai és nem utolsó sorban a magyar javak nyugatra hurcolása következtében a mezőgazdaság élő- és holt felszerelésének jelentékeny része elpusztult vagy idegenbe került és a földreform üres magtárakat, csűröket és kongó istállókat talált. Azokban a nehéz hónapokban mindenki feszülten figyelte, hogy milyen hatása lesz a földreformnak a mezőgazdasági termelésre. — A régi világ híveinek az volt a véleménye — jobban mondva reménye —, hogy a nagybirtoknak a nép tulajdonába juttatása egyet jelent a termelés katasztrófájával, mert — mint mondták — az újonnan földhözjuttatottak képtelenek lesznek a kapott földet megmunkálni, hiszen úgy a szorgalom, mint a szakértelem hiányzik náluk. A haladás, az új világ hívei viszont bíztak az új gazdák földszeretetében, földhöz való ragaszkodásában, leleményességükben, abban, hogy minden nehézséget és feltornyosuló akadályt legyűrve megtermelik — ha szűkösen is — az ország kenyerét. Mert nehézség és akadály volt bőven. De — ahogyan mondják -— ahol „megfakulnak a szavak, ott erőre kapnak a számok". A háborús cselekmények a legnagyobb mértékben az állattenyésztést sújtották.