Lázár Vilmos szerk.: A földreform történelmi jelentősége (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 5. Magyar Mezőgazdasági Múzeum Budapest, 1972)

Dr. Donáth Ferenc: A parasztság részvétele a földreform végrehajtásában

Törvényszerűnek tekinthetjük tehát, hogy amikor a Vörös Hadsereg szétverte és elűzte a német megszállókat, és összeomlott a Horthy ellenforradalmi rendszer egész erőszakszervezete is, éppen itt a Viharsarokban támadt és a legerőteljesebben itt lüktetett az a népmozgalom, amely a szociális igazságot, a munka társadalmát, s a kétkezi dolgozók más, dédelgetett eszményét kívánta megvalósítani. 1945 első felében Dél-Tiszántúlon egy igazi népforradalom bölcsője ringott. S micsoda merész álmok próbáltak áttörni itt az életbe! Népi szervek alakultak, helyi hatalmi szervek, s megtették az első lépéseket, hogy az úri igazgatás régi rendszerét népi igazgatási rendszerrel cseréljék fel. Nem programba fogalmazták meg, hanem mindjárt a gyakorlatban mutatták be, hogyan tartják helyesnek a demokráciában a dolgozó társadalom és az államhatalom közötti kapcsolatot. Amikor a nemzeti bizottságok leváltottak tisztviselőket, és helyükbe újakat neveztek ki, ellenőröket állítottak — ahol erre szükség volt — a hivatali munka felügyeletére, határoztak a közösséget érintő minden fontosabb kérdésben, s számonkérték, hogy döntéseiket a tisztviselők hogyan hajtották végre, a mulasztást pedig megtorolták, — akkor világosan kifejezésre juttatták, hogy ők, akik a nép bizalmából látnak el közfeladatot a legfőbb helyi hatalmi szervnek tekintik magukat. Felette állnak az igazgatás hivatásos szervének, megszabják működését, felügyelik és ellenőrzik azt. A népszuverenitás elve alapján állottak, s azt tartották, hogy közügyet csak a nép bizalmából intézhetnek, s le kell váltani azt, aki nem rendelkezik ezzel a bizalommal, vagy elveszítette azt. S ezt az elvet nemcsak a közigazgatással, hanem a rendőrséggel szemben is gyakorolták. Az Ideiglenes Kormány tudtával és jóváhagyásával? Tudtával, de akarata ellenére. S nem egy-két községben, vagy városban. Különösen Dél-Tiszántúlon általános jelenség volt 1945 első hónapjaiban, hogy a Nemzeti Bizottságok mint helyi hatalmi szervek tevékenykedtek. Amikor itt Békés megyében a fegyverszüneti bizottság 1945 márciusában — tehát két hónappal a népi szerveket a közigazgatásból kirekesztő kormányrendelet megjelenése után — megkérdezte, hogy mivel foglalkoznak a Nemzeti Bizottságok, a kommunista párt helyi szerveinek írásbeli válaszaiból esrvöntetűen az derült ki, — bárki megtekintheti a Gyulai Levéltárban —: irányítják a község életét, és ellenőrzik az igazgatás tevékenységét. Csak a helyi igazgatásét? Az igazgatás fejének tevékenységét is. Az endrődi nemzeti bizottságról jelentik, de nemcsak az endrődiekre volt igaz: „Figyelemmel kísérik a hivatalos lapban megjelenő rendeleteket, hogy azok megfelelnek-e a dolgozó nép érdekcinek." Ez a tekintély előtt hasra nem eső, éber, sőt gyanakvó szellem, amelvet sok keserű csalódás nevelt, s amely évtizedes tapasztalatain és a saját eszével mérte a jelenségeket, a forradalmi demokratizmus szelleme volt. Mi jellemezte ezt a szellemet, pontosabban azokat a férfiakat és asszonyokat, akik ettől a szellemtől áthatva, felelősséget elsősorban a néppel szemben érezve intézték a köz ügyeit, a Nemzeti Bizottságokban, a Termelési Bizottságokban, a Földigénylő Bizottságokban és más népi szervekben? Nemcsak lelkesedésük és áldozatkészségük volt példaszerű, éjt nappallá tevő fáradh.atatlanságuk, hanem — amire akkor is min-