Für Lajos: A csákvári uradalom a tőkés gazálkodás útján, 1870-1914. (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 4. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 1969)
A pénzforgalom mérlege
támaszkodva) — mint utaltunk már rá — a termelési érték a későbbi évek során megkétszereződött. Számokban kifejezve most már mindezt, a termelési költség mintegy 37—39 000 korona körül járhatott évente, viszont a termelési érték a 80 000 koronát is megközelítette. Az ászári gazdaság tiszta jövedelme tehát hozzávetőleges pontossággal évi 40 000 korona lehetett. Számításaink helyességét megerősíteni látszanak azok a mintegy „előrejelző" kalkulációk, amelyeket Szilárd Gyula fűzött a szóban forgó jelentésekhez, „40 hold — írta 1900 novemberében — tehát az évben már egy ezer holdas jó bérbirtoknak megfelelő tiszta jövedelmet hozott, mely jövedelem megfelel 450 000 korona befektetés 4%-os kamatának. A jövő évi tiszta jövedelem — tette hozzá végül •— minden valószínűség szerint el fogja érni az egy millió korona 4—4 1 /2%-os kamatát". 3 Az eredmények meglepőek: a szőlőgazdaságból kihozható évi jövedelem — már akkor is — többszörösét tette ki a földművelés nem belterjes ágaiban elérhető tiszta hozamoknak. Adataink szerint a szőlőgazdaságban egy-egy kh tiszta jövedelme átlagosan 714 korona lehetett. Ezzel szemben ugyanott az uradalom 1200 kh-as bérbirtoka után a kh-anként felvett évi bérleti díj összege nem érte el még a 10 koronát sem!' 1 A 60 kh-as szőlőgazdaságból évente annyi tiszta jövedelmet húzott az uraság, mint amennyit 4000 kh bérbe adott birtok után tudott volna magának ugyanott biztosítani. Igaz persze az is, hogy a 60 kh-as gazdaságba fektetett tőke, különösen a bérbe adott birtokokhoz mérten rendkívül nagy volt. A kortársak egybehangzó véleménye szerint a földművelő gazdaságokban a hagyományos szinten űzött gazdálkodás mellett igen kimagasló sikernek számított, ha az agrártermelésbe fektetett tőke 4—5%-ot kamatozott már. 5 Ezért ha a termelési költség — a ráfordítás és befektetés — oldaláról közelítve mérlegeljük a gazdaság jövedelmezőségét, az eredmények lényegesen mérséklődnek ugyan, bár a szőlőtermelésből kihozható jövedelem még így is igen kimagasló. Ha a telepítésre fordított és a pincészet felállításával befektetett tőkéhez a mindenkori rendes évi regie-t hozzáadjuk is, az — igen bőkezűen kalkulálva — 200 000 koronánál több semmiképpen sem lehetett. Márpedig az előbbi számvetéseink azt mutatják, hogy a gazdaság 40 000 koronás évi tiszta jövedelme normális (5%-os) kamatlábak mellett 1 000 000 korona tőkebefektetés után járó jövedelemnek felelt volna meg. Azt jelenti ez tehát, hogy a ténylegesen befektetett mintegy 200 000 korona alap-, álló- és forgótőke évente 20—25%-ot kamatozott. A szőlőtelepítés hasznosságát ezek a számvetések — úgy hisszük — eléggé meggyőzően bizonyítják. Ha voltak is gyengén vagy gyengébben termő évek, és a vállalkozás — kényesebb növényi kultúráról lévén szó — viszonylag sok kockázattal járt, nagyobb távon azonban az új üzemág mégis igen magas jövedelmet biztosított az uradalomnak. A jövedelmezőség hátterében nyilvánvaló, hogy nemcsak a nagyobb számban alkalmazott munka3. Uó. P. 188. IV. 6. 1900. 4. Uo. P. 189. II. JE. Ászár. 5. Hensch Árpád: Mezőgazdasági üzemtan .. . i. m. I. köt.
