Für Lajos: A csákvári uradalom a tőkés gazálkodás útján, 1870-1914. (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 4. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 1969)
A nagyüzem termelése - Földművelő gazdaságok
minden tekintetben általánosíthatók még az uradalom egész területére sem. Mégis úgy hisszük, számos olyan lényeges vonás sűrűsödött össze a házilagos termelésben, amelyek a bérgazdaságok gazdálkodására is többé-kevésbé jellemzőnek mondható. Ennek a lehetőségét állandóan szem előtt tartva engedhettük csak meg, hogy a növénytermesztésről és az állattenyésztésről szóló fejtegetéseink ilyen nagy teret kapjanak. Lezárva most már az agrártermelésre vonatkozó részt, s távolabbi horizontokra is tekintve, helyénvalónak érezzük felvetni a kérdést: vajon mi lehet a magyarázata annak, hogy a talajművelési és -javítási eljárások, a növénytermesztési struktúra, s — szűkebb értelemben — a növénytermesztésben alkalmazott termelési eszközök a századfordulón ilyen messzeható forradalmi változáson mentek át? A növénytermesztés síkján a változás tulajdonképpen a kapás- és takarmánynövények termesztésének nagyarányú fellendülésében csúcsosodott ki, az eszközökön kívül ez az a másik pont, ahol a változás — szinte szó szerinti értelemben — szemmel látható és kézzelfogható. A változást tápláló gyökerek persze a korábbi évtizedek talajába ereszkednek. Az általunk vizsgált korszakot tekintve e valóban történelmi folyamat első lényeges mozzanata — úgy véljük — az elkülönítésekkel kapcsolatos: az eddig közösen használt legelők szétválasztása után ugyanis mindjárt jelentős mértékben csökkent mindkét fél — urak és parasztok — legeltetési lehetősége. Ezzel szinte egy időben a kitáguló piacokon nagy ütemben növekvő kereslet felverte a terményárakat, s mivel a többtermelés ekkor még jobbadán csak több területen folytatott termelést jelentett, megindult a megfogyott legelők feltörése (a csákvári gazdaságban 1889-ig kimondottan ilyen céllal használtak két ún. gyöptörő ekét, s a használatból azokat csak az 1890-es évek elején vonták ki)/' 61 A nyomáskényszer bilincseit véglegesen leoldva az ugarelhagyással is bővült a termőterület, másfelől tovább szűkült a legelőtér. Mindez szükségképpen kihatott az állattenyésztésre. A legelőhiány s a vele szinte sorsszerűén egybeeső gyapjúáresés rendkívül érzékenyen érintette az uradalom addigi legfontosabb és — ez is fontos! — legextenzívebb állattenyésztési ágazatát, a juhtenyésztést. Ily módon érthető, ha e két tényező együttes hatására a juhtenyésztés hanyatlásnak indult (miközben a minősége ugyanakkor feljavult). Az ugart kiiktató, túlfeszített gabonatermelésben módfelett kizsarolt föld, a talajerő fenntartása (egyelőre csak erről lehet szó) ugyanakkor egyre több istállótrágyát, egyáltalán trágyát igényelt. Ezzel egy időben — megint csak sorsszerűén" — nőtt az állati húsés tejtermékek iránt a fogyasztói kereslet. Hangsúlyoznunk kell, hogy ismételten e két irányból ható tényező együttes fellépése vonhatta csak maga után a szarvasmarha-állomány gyors és nagyarányú mennyiségi és minőségi gyarapodását (később a sertésállományét). A fellendülő hús- és tejtermelésre leginkább alkalmas nyugati szarvasmarhafajták gyengébb ellenállóképessége, magasabb és választékosabb takarmányigénye, de másfelől a meglevő legelőhiány is egyaránt istállózott tartásmódot követelt szinte parancsolóan. Az istállózott állattenyésztéshez pedig — a beruházás szem461. Uo. 1860—1900. Csákvári gazdaság. Eszközleltár.
