Für Lajos: A csákvári uradalom a tőkés gazálkodás útján, 1870-1914. (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 4. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 1969)
A nagyüzem termelése - Földművelő gazdaságok
hogy a juhállomány számosállatszáma 1885-ben a 8 évvel korábbinak hirtelen a felére csökkent, a szarvasmarha-állományé pedig kb. 50%-kal megemelkedett; mint ahogy bizonyára ezzel hozható összefüggésbe, hogy az egyébként is hanyatló sertésállomány — meglepően — a korábbinak egyharmadára, a lóállomány pedig majdnem egyharmaddal csökkent. Az ilyen horderejű változást szükségképpen követő átmeneti megtorpanás jeleit véljük felismerni abban is, hogy a „megrázkódtatások" első „pillanataiban" (éveiben) a számosállatszám összesen, de — amint táblázatunk világosan mutatja •—• a területhez viszonyítva is feltűnően visszaesett (1 számosállatra eső terület 1885-ben 4,7 kh-ra emelkedett és a 100 kh-ra eső számosállatszám pedig 20,8-ra esett). A fordulat első éveire ily módon jellemzőnek lehet tekintenünk azt is, hogy az „elmozdulás" az állatállomány viszonylagos (nem is jelentéktelen) és átmeneti hanyatlásával járt együtt. A fordulatot vizsgálva kitetszik, hogy a strukturális változást jelző törésvonal — szemben a növénytermesztéssel — nem az 1890-es évek elején, hanem az 1880-as évek derekán húzható meg, más szóval ez mintha azt jelezné, hogy a változás először az állattenyésztés síkján indult meg. A számok tükrében végül az is kitűnik még, hogy egy-egy ilyen nagyarányú változást esetenként felesleges kitérők, a régi és az új látható küzdelme kísérték: a szarvasmarha-állomány fölfelé ívelő vonala ettől (1885) kezdve ugyan törésmentes, viszont a hanyatlásnak indult juhtenyésztést — mintegy a veszett fejsze nyele után kapva — ismételten megpróbálták feltámasztani, a régi idők nívójára felemelni. Az utólagos erőfeszítéseket azonban csakhamar elsodorták a megváltozott gazdasági körülmények, s a juhtenyésztés további hanyatlása ugyanúgy, miként a szarvasmarha-tenyésztés fellendülése megállíthatatlannak bizonyult. Az 1880-as évek derekán meghúzható törésvonal azonban a területhez viszonyított számosállatszám alakulásában is korszakhatárt vont. A szó legszorosabb értelmében metszi két különböző, az állatsűrűség fejlődését tekintve azonban azonos módon alakuló szakaszra korszakunkat. Mind a számosállatra eső területi egység, mind a 100 kh-ra eső számosállatszám 1851ben ugyanúgy, mint 1885-ben, szinte azonos pontról indult, s meglepően azonos módon emelkedett az állatsűrűség is. Csakhogy amíg az első szakaszban ez a „sűrűsödés" a juh- s kisebb mértékben a lóállomány állandó növekedéséből eredt, vagyis — s itt ez a legfontosabb — az extenzív állattartás útján haladt előre, addig a második szakaszban a sűrűsödés folyamata a szarvasmarha-, illetőleg a ménesállomány nagyarányú felfejlesztésével járt, tehát egy kimondottan intenzív jellegű állattenyésztés pályavonalán emelkedett egyre magasabbra. Hogy az állományok között lezajlott arányeltolódás milyen nagymértékű volt, csak akkor tűnik világosan elénk, ha a fajok százalékos megoszlását (részarányát) korszakunkban végigkövetjük. A számosállatállomány alapján ez a megoszlás a következőképpen alakult (32. táblázat). 223 223. Adatainkat mindig az első negyedévet lezáró számadásokból merítettük, mivel a követett számadási rendszer szerint a más korcsoportba kerülő állatokat évne-
