Für Lajos: A csákvári uradalom a tőkés gazálkodás útján, 1870-1914. (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 4. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 1969)
Bevezetés
talanul gyors felduzzadása, a lakosság lélekszámának addig példátlan méretű emelkedése és a közlekedési hálózat nyomán kitáguló szállítási és értékesítési lehetőségek, egyszóval az ipar általános fejlődése valósággal sürgették, máskor egyenesen megkövetelték a mezőgazdasági árutermelés fokozását. Ezen a ponton azonban a mezőgazdasági nagyüzem is elválaszthatatlan kapcsolatba került a kapitalizmuskori áruértékesítés meglehetősen ingatag piaci viszonyaival, másként szólva: a tőkés fejlődés általános és sajátos vonásai, lendítő és romboló erői egyaránt rávetültek a mezőgazdasági nagyüzem termelési rendjére is (konjunktúrák, dekonjunktúrák, válságok, világháborúk stb.). E néhány általános szempont felemlítése talán önmagában véve is indokolja: mi teszi szükségessé, hogy egy-egy agrárgazdasági egység, ez esetben nagyüzem tőkés termelésének problémái agrártörténeti feldolgozást nyerjenek. De más érvek is szót kérhetnek még az ilyen típusú agrártörténeti monográfiák közrebocsátásának szükségessége mellett. A korszak, mint utaltunk rá, a mezőgazdasági termelés átalakulásának egyik igen jelentős szakasza volt. A gazdasági kapcsolatok amint fokról fokra szélesedtek, egyre inkább átfogták az ország és földünk távolabbi térségeit, ennélfogva a nagy változások minden fontosabb rezdülése nyilvánvalóan itt, a csákvári uradalom területén is — kicsiben — visszhangot vert, láthatóan rátette jeleit az uradalom gazdálkodására. Ennélfogva az általános fejlődési folyamat több lényeges mozzanata figyelhető meg egy-egy uradalom gazdaságtörténetében. Tovább szűkítve a kört, főként azt kell figyelembe vennünk, hogy nálunk a polgári társadalmi rend egész korszakában az ország földállományának mintegy egyharmada (a trianoni békekötés után ez az arány tovább romlott) a nagybirtokosság tulajdonában állt, s így egy-egy uradalom tükörképében tulajdonképpen az ország egyik harmadán folytatott mezei gazdálkodás számos vonatkozása — annyira-amennyire — elénk rajzolódik. Végül talán érdemes a mának szóló esetleges tanulságokat külön is megemlíteni. Ez a máig érő múlt nemcsak abban a vonatkozásban kaphat hangsúlyt, hogy a napjainkban zajló s a tegnap lefolyt mezőgazdasági forradalom között az összefüggések szinte szervesek, s eltéphetetlen szálakkal kapcsolódnak egymásba, ezért a mögöttünk hagyott eredmények és bukások kellő mérlegelésével jelenkorunk számos buktatója és kudarca lenne elkerülhető. Napjaink mezőgazdasága egészében nagyüzemi útra terelődött, s a nagyüzem összes termelési gondját és terhét az a parasztság viseli vállain, amelyik az elmúlt száz, tágabban : az elmúlt ezer év alatt kisüzemi módon művelte meg s tette termővé a Kárpát-medence földjeit. Másfelől az 1945-ös földosztás a nagybirtokrendszerrel együtt — szó szerinti értelemben — szétzúzta azokat a nagyüzemi kereteket és termelési hagyományokat is (i , amelyeket most egy 6. Donath Ferenc: A magyar mezőgazdaság háborús kárai 1944—45-ben és azok hatása a mezőgazdasági termelésre. Magyar Mezőgazdsági Múzeum Közleményei 1965—66. Szerk.: Matolcsi János. Bp. 1966. 201—202. p. Meg kell jegyeznünk azonban, hogy a forrásanyag nagyarányú pusztulása ellenére a vidéki levéltáraknak számos uradalom anyagát sikerült megmenteniök.
