Für Lajos: A csákvári uradalom a tőkés gazálkodás útján, 1870-1914. (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 4. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 1969)
A nagyüzem termelése - Földművelő gazdaságok
íaekét eladva a környékbeli parasztoknak Zugmayer-, az 1860-as években azonban már ezeket is kicserélve Vidats-féle vastestű ekék hasogattak Csákváron szélesebb és mélyebb barázdákat. 35 éves szolgálat után „mustrára*" kerültek a vastestű ekék, s helyüket 1890-től a legkorszerűbb Sackféle vasekék foglalták el, de eközben ugrásszerűen emelkedett az eketestek száma is. Az egyes ekefajták teljesítményét illetően ma már megközelítő pontosságú s viszonylag megbízható számítások állnak rendelkezésünkre. E kalkulatív számítások szerint faekével egy nap alatt egy pár lovas vagy négyes ökörfogattal középkötött talajon általában mintegy 0,3 kh-at, vastestű ekével 0,5 kh-at és a Sack-féle ekével ugyanaz a vonóerő átlag kb. 0,7 kh-at tudott felszántani:'' 8 A soron következő táblázat egyik kulcskérdése az évente megszántandó terület nagysága, amit a következő szempontok figyelembevételével számítottunk ki. Tudjuk, hogy ősziek alá már a reformkorban háromszor, a tavasziak alá többnyire kétszer szántottak. 39 Figyelembe kellett venni azonban, hogy az időjárás igen sokszor gátolhatta mind az őszi mély, mind pedig a tavaszi vetőszántás elvégzését. Ha a lucskos őszi napokat váratlanul kopogós novemberi fagyok követték, s korán lehullott a hó, aligha sikerült az esedékes őszi mélyszántást minden táblán elvégezni. Aligha jelenthette volna minden évben — mint pl. 1900-ban és 1901-ben — a csákvári ispán, hogy „az ősz enyhe és esős volt, egész december végéig lehetett szántani", ezért az őszi szántást „teljesen befejezték".' 1 " Máskor a késő tavaszi kikelet, vagy éppen a csapadékdús napok nem engedtek időt a sürgető vetés előtt még egyszeri szántásra. A tavasziak alá felszántásra kerülő földterület nagyságát azután a szántás szempontjából emiatt nem vehettük kétszerte, hanem csak másfélszerte nagyobbnak. De fontosak itt az arányok is: az 1860-as évek végéig a bevetett területből átlagosan mintegy 2 3 részt foglalt el a gabona, egyharmadba pedig takarmányok és kapások kerültek, mindkét részegységen kb. fele-fele arányban osztozkodtak az ősziek és tavasziak, illetőleg a takarmányok (közöttük az évelőnövények) és a kapások. Az ősziekkel bevetett szántóterületet ily módon mindig hárommal, a tavasziakét, kapásokét és takarmányokét pedig másféllel kell szoroznunk, hogy a ténylegesen felszántásra kerülő területmennyiséget megkapjuk. Az 1890-es évek után, amikor a növénytermesztési struktúra gyökeresen átalakult, ezek az arányok megfordultak: a szántóföld egyharmadába gabona, kétharmadába pedig takarmány és kapásnövény került. Hozzá kell tennünk azonban, hogy a századforduló után a szántóknak mintegy egyharmadán termesztett takarmányoknak a 70— 80%-a nem évelő, hanem az éves takarmánynövények fajtáiból került ki, vagyis a szántás szempontjából a takarmány terület döntően a tavasziakkal 38. Regius János (Magyar Mezőgazdasági Múzeum) végzett e tekintetben kalkulatív számításokat. Számításaink személyesen közölt adataira támaszkodnak. 39. Szabad György: i. m. 63—64. p. 40. O. L. P. 188. IV. A. 2. 1900—1901. sz. n.
