Für Lajos: A csákvári uradalom a tőkés gazálkodás útján, 1870-1914. (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 4. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 1969)

Bevezetés

Néhány nagyon fontos tényezőre már elöljáróban is rá kell mutatnunk. A feudális társadalom rendjében egy-egy nagybirtok majorsági gazdálkodását és termelését —• éppen a jobbágy szolgáltatások feszes szálain — rendkívül szoros kapcsolatok fűzték a jobbágyfalvak parasztságához. így egyegy uradalom élete ekkor még a termelési kérdésekkel együtt magában foglalta a kor agrártársadalmi kérdéseit is. A két világot oly szorosan egybefogó százados kapcsokat az 1848-as jobbágyfelszabadítás szétszakította ugyan, a függőben maradt kérdéseket azonban csak a jobbágyfelszabadítás maradéktalan végrehajtása, az úri és paraszti földek teljes elválasztása zárta le véglegesen. A jobbágyi szolgáltatásoktól megfosztott és „magára maradt" nagybirtok azután földjének csupán egy részén építette ki tőkés jellegű termelő üzemét, földjének más részét ugyanakkor tőkés bérletek formájában értékesítette. A feudális korból lényegében sértetlenül átmentett nagybirtok tehát mind a házi kezelésű, mind a bérbeadott földeken arra kényszerült, hogy lépésről lépésre kiépítse tőkés jellegű mezőgazdasági termelő üzemét, így a korábbi gondok helyébe egyre inkább a termeléssel kapcsolatos kérdések kerültek. Ezzel párhuzamosan nyomultak szükségképpen előre a termelési keretek kialakításával s a szükséges bérmunka biztosításával együttjáró üzemszervezési és munkaerőgazdálkodási problémák. A múlt század második és századunk első feléről joggal állítható, hogy az a magyar mezőgazdaság történetének egyik igen jelentős fordulója volt. A tudomány és a technika új vívmányai benyomulóban az agrártermelés területére, felforgatták a nyomásos gazdálkodás sok százados rendjét, s a régiek merőben új eljárási és gazdálkodási formáknak adták át a helyüket. Az agrártechnika, a gazdálkodás lassúbb-gyorsabb gépesítése mind fontosabb szerepet kezd betölteni a szükséges pénztőkével leginkább ellátott uradalmakban. Az új eszközök, munka- és erőgépek ahogy behatoltak a termelés különböző ágazataiba, megváltoztatták a munkaerő-felhasználás addigi jellegét, döntő mértékben átalakították a termelés formáit, s minőségi ugrást idéztek elő a termelési eredményekben is. A gazdálkodás egész korábbi struktúrájának: a növénytermesztés jellegének és arányának gyökeres átalakulása, a mezőgazdaság fokozatos gépesítése, végső fokon tehát a termelékenység nagyarányú növekedését is maga után vonta, mint ahogy végül hasonló következménnyel járt a természettudományok, elsősorban agrártudományok fejlődése nyomán mindjobban hódító agrokémiai és agrobiológiai eredmények s eljárások alkalmazása is. A mezőgazdasági forradalomnak itt csupán csak megvillantott vívmányai érthető módon még inkább előtérbe állították egy-egy uradalom életében a termelés és üzemszervezés kérdéseit. A termelés fokozása azonban távolról sem volt önellátó, még kevésbé öncélú müvelet. Az eszközkészlet állandó javítása, a fokozatos gépesítés, a termelési struktúra megváltoztatása, új termelési és üzemszervezési eljárások alkalmazása tulajdonképpen azt az igen gyakorlatias célt szolgálták, hogy a nagyüzem minél több és jobb árut termeljen, mind feljebb emelve az üzem jövedelmezőségét. Az ipar fejlődése, a városlakók számának arány-