Für Lajos: A csákvári uradalom a tőkés gazálkodás útján, 1870-1914. (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 4. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 1969)
Üzemszerkezet és üzemigazgatás
egyik mezőgazdasági szakkönyvünk leszögezi — kétségkívül fontos szerepet játszottak a „tulajdonjogi viszonyok", 1 ' a nagyüzem további tagolódása azonban ezen túlmenően számos tényezőtől függött még. Ha elfogadjuk is, hogy a tőkés agrártermelés legmagasabb területi egységének, az uradalomnak a fekvését és kiterjedését végső fokon valóban tulajdonjogi viszonyok szabták meg, a termelésnek e nagy szervezetén belül azonban az elhelyezkedő kisebb egységek-gazdaságok vagy üzemek, illetőleg az üzemegységek vagy termelési telephelyek kialakításában s a kezelés két típusának létrejöttében szerepet játszó további fontos tényezőkre mutathatunk rá. Tömörítve ezek a következők lennének: 1. a természeti, gazdaságföldrajzi és sajátos adottságok; 2. a majorsági gazdálkodás korábbi fejlettségi foka; 3. a nagybirtok általános és az uradalom sajátos helyzete a jobbágyfelszabadítás után; 4. a vezetésben uralkodó nézetek és a tulajdonost fogva tartó szemlélet. A természeti tényezők közül igen kézenfekvő az a fontos szerep, amit a Vértes hegység játszott a csákvári uradalom üzemszervezetének a felépítésében. Hiszen az uradalom földállományának mintegy 44%-át borító erdőség eleve meghatározta a különálló erdőgazdaság, a tavak nagy száma pedig ugyancsak szükségképpen vonta maga után a tógazdaságok létrejöttét. A fényűzően pazarló életmód már 1848 előtt ugyanakkor olyan üzemegységeket hívott életre, mint a csákvári konyha- és kastélykertészet vagy a később felállított baromfimajor. Sajátos gazdasági megfontolásokból létesítettek olyan kisegítő „ipari" üzemeket, mint amilyen a száki fűrész- és a két téglagyár volt. A gazdaságföldrajzi adottságok közül külön ki kell emelnünk a domborzati, talaj- és éghajlati viszonyok, a piacok, a közlekedés és a távolságok szerepét, amelyek ugyancsak jelentős mértékben közrejátszottak a különböző üzemtípusok létrejöttében, de különösen is a kezelési rendszerek alakulásában. Ezen a ponton azonban választ kell keresnünk arra a nagyon fontos kérdésre, hogy vajon a házi kezelésű gazdálkodás a mezőgazdasági művelésre alkalmas földterületnek miért csak a kisebbik részére terjedt ki? A kétféle kezelési rendszer sajátos arányait kutatva jutunk el a majorsági gazdálkodás korábbi fejlettségi fokához. Abban az uradalomban ugyanis, ahol a majorsági gazdálkodás már 1848 előtt a jobbágyi robot mellett inkább jobban a bérmunkára és a paraszti felszerelés helyett a saját igaerő- és eszközállományra támaszkodott, nyilvánvaló, hogy az ilyen nagyüzem a jobbágyfelszabadítással együtt járt megrázkódtatásokat is sokkal könnyebben kiheverte, mint az ingyen munkával és jobbágyi felszereléssel — vagy azzal sem — gazdálkodó uradalom. Másfelől a majorsági gazdálkodás során kiépült fejlettebb majorhálózat, a gazdasági épületek nagyobb száma eleve szilárdabb indulási alapot biztosított már. Ilyen előzmények után és körülmények között nyilvánvaló, hogy a tőkés termelésre szorított nagyüzemi gazdálkodás sokkal jobban meg tudta vetni lábát, mint ahol ezek a feltételek korántsem voltak még adottak. Az uradalom tulajdonosai azonban, 17. Hajas József—Pogácsás György: i. m. 97. p.
